Fiatal közösségek ha összefognak…

Közép-Európa legnagyobb ifjúsági szervezete, a magyarországi Fidelitas, már több éve segíti a külhonban élő magyar nemzetiségűeket különböző adománygyűjtő és karitatív jellegű megmozdulásokkal. Egy belső gyűjtés ötletével kívánták Kárpátalja egyetlen Európa Parlamenti képviselőjének, Bocskor Andreának meghálálni azt a brüsszeli látogatást, mely a képviselő asszony jóvoltából valósulhatott meg. A fiatalok sem maradtak adósok és néhány héttel ezelőtt egy jelentős segítséggel érkeztek Beregszászba, a KMKSZ ISZ székházába. A sajtótájékoztatón elhangzottak szerint, Bocskor Andrea és az ifjúsági szervezetek egyeztetését követően úgy határoztak, hogy a felajánlásokat Nagydobrony település egyes intézményei kapják.

130397_2

Dobsa István elnök, Fábián Beáta és Budaházi Mihály elnökségi tagok célba juttatták a Fidelitas adománycsomagjait, mely informatikai eszközöket, gyermekjátékokat és ruhaneműt tartalmazott. Első megállójuk a Nagydobronyi Irgalmas Samaritanus Gyermekotthonba vezetett, ahol a gyerekek birtokukba vehették a játékokat és a ruhákat. A helyi középiskola LCD-monitorokkal gazdagodhatott, melynek nagy hasznát veszik, így végre sikerült lecseréli a kiöregedett monitorokat az iskola informatika termében.

130397_3

Ezúton is köszönjük szépen a Fidelitas aktivistáinak a segítséget, Bocskor Andrea EP képviselő asszonynak pedig a fővédnökséget!

KMKSZ ISZ