Fiatal vállalkozók sikere Kárpátalján: Arlen-apartman

Kárpátalja egyik legkeresettebb turisztikai célpontja a beregdédai bányató. Nyaranta több ezren keresik fel a Beregszászi járásban található üdülőhelyet. Ennek köszönhetően Beregdéda is fejlődésnek indult, a helyiek számos szolgáltatást‒ szálláshely, étkezés, vásárlás, szórakozás ‒ biztosítanak a vendégeknek.

Közéjük tartozik az Arlen-apartman is, melyet a benei Veréb Nikoletta és családja működtet.

Az öt négyszemélyes faházból álló épületegyüttes mindössze ötven méterre található a bányatótól. A házakban két-két szoba, konyha és fürdőszoba található, az udvarán pedig fa játszótér várja a gyerekeket. A faházak májustól állnak a vendégek szolgálatára.

A faházak berendezéséhez és felszereléséhez pályázatot nyújtottak be a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-hez (Magyarországgal szomszédos országokban bejegyzett és működő fiatal magyar vállalkozások tevékenységének támogatására).

A megnyert támogatásból sikerült mindegyik épületet bebútorozniuk, valamint felszerelniük légkondicionálóval, televízióval, hűtőszekrénnyel, mikrohullámú sütővel és páraelszívóval.

Emellett a pályázott összegből piackutatást végeztek, valamint óriásplakátokon, rádióban és írott sajtóban reklámozták a tóparti szálláshelyet.

bga

A vállalkozó köszönetét fejezi ki a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek a támogatásért!

Marosi Anita

Kárpátalja.ma