Kezdőlap » Kárpátalja » Közélet » Fókuszban a nemzetpolitika, a határmenti és határon átívelő együttműködések

Fókuszban a nemzetpolitika, a határmenti és határon átívelő együttműködések

Nemzetpolitikai kérdések és a határmenti, illetve határokat átívelő együttműködések voltak terítéken július 4-én a XXVII. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem első napján. A szabadegyetem a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) közös szervezésében jött létre Felsőszinevéren.

A nemzetpolitikai kerekasztalt dr. Brenzovics László, a KMKSZ elnöke nyitotta meg.

– Nem szabad feladni az elveinket és a céljainkat, még ha nehezebb körülmények közé is szorítanak bennünket – mondta a KMKSZ elnöke. – Mi azokért dolgozunk, akik a szülőföldjükön szeretnének maradni.

Ezt követően Répás Zsuzsa, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Biztonságpolitikáért Felelős Államtitkárság politikai főtanácsadója moderálásában kezdődött meg a kerekasztal-beszélgetés.

A Vajdaság képviseletében Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke számolt be a szerbiai magyarság helyzetéről. Az erdélyi aktuálpolitikáról Székely István, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ügyvezető alelnöke, Mezei János, a Magyar Polgári Párt elnöke és Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke tartott beszámolót. A felszólalók hangsúlyozták a Romániában erősen jelen lévő magyarellenesség megváltoztatásának fontosságát és a felelősségteljes magyar fellépés szükségességét. Ezután Andócsi János, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének alelnöke beszélt a horvátországi magyarságról, és a nemzeti kisebbségek érintő pozitív diszkriminációról.

Az amerikai magyar kisebbségről, a többség kisebbséghez való viszonyáról és közösségépítésről tartott beszámolót Ludányi András politológus, történész, majd Szekeres Zsolt, a Magyar Emberi Jogok Alapítvány elnöke, az Amerikai Magyar Koalíció igazgatósági tagja szólalt fel, aki a nemzeti kisebbségek önszerveződésének megszilárdítására hívta fel a figyelmet.

– Önök mindig számíthattak ránk, és mi is számíthattunk önökre – mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, aki a július 21-i választásokon való részvételre buzdította a hallgatóságot.

A nemzetpolitikai kerekasztal fórummal zárult.

A határmenti és határon átívelő együttműködésekről beszélgetett Tilki Attila, Kota György és Barta József Mátis Jenő moderálásával. Az alkalmon a magyar–ukrán kapcsolatok rendezéséről, turizmusfejlesztésről, Kárpátalját és Magyarországot érintő gazdasági kérdésekről és problémákról esett szó.

A XXVII. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem második napja Ukrajna és a világ, valamint az ukrajnai nyelvtörvény témájával folytatódik, továbbá bemutatják a Kárpátaljai Gasztrokalauzt.

Szabó Kata
Kárpátalja.ma

Szólj hozzá!

Read previous post:
Leonardo DiCaprio új környezetvédelmi világszervezet létrehozásában segít

Leonardo DiCaprio, a környezetvédelmi aktivitásáról híres filmsztár Laurene Powell Jobs és Brian Sheth jótékonyságukról ismert milliárdos befektetők társaságában dolgozik egy...

Close