Folytatódik az útlezárás a Rahói járásban

A lakosság napok óta akadályozza a forgalmat a rahói járási Rahó–Tiszabogdány (Bohdan)–Láposmező (Luhi) autóúton a kátyúk miatt – jelentette a pmg.ua Mikola Kokis-Meljniknek, a Rahói Járási Tanács képviselőjének a Facebook közösségi oldalon megjelent beszámolója alapján.

Nyilas (Roztoki), Vidráspatak (Vidricska), Tiszabogdány és Láposmező lakói három hónapon belül immár harmadszor folyamodnak az útlezárás eszközéhez.

Az M Stúdió kárpátaljai regionális televízió beszámolója szerint a tiltakozókat fogadta Vaszil Dan. A Rahói Járási Tanács elnöke tolmácsolta Hennagyij Moszkal kárpátaljai kormányzó üzenetét, aki azt állítja, hogy a szóban forgó útszakasz javítására 15 millió hrivnyát irányoztak elő, s a kivitelező jövő héten megkezdi a munkát.

A tiltakozók ennek ellenére úgy határoztak, hogy addig folytatják akciójukat, amíg kezdetét nem veszi az útjavítás. Kilátásba helyezték, hogy amennyiben hétfőn nem kezdődik el a munka, lezárják a Munkács–Rohatin országutat, továbbá a vasutat is.

Korábban viszont Hennagyij Moszkal kijelentette, az útjavítást csak abban az esetben kezdik el, ha a tiltakozók felhagynak az útlezárással. Ellenkező esetben a javítást elhalasztják 2019-re – figyelmeztetett a kormányzó.