Gyermeknappal egybekötött sportpálya-átadás Zápszonyban

A Zápszonyi Általános Iskola gyermeknapot szervezett június 1-jén, melynek keretében felavatták az intézmény új sportpályáját.

A Kárpátalja.ma kérdésére válaszolva a zápszonyi iskola igazgatója, Turóci Menyhért elmondta, hogy három éve kerültek kapcsolatba a Rákoscsabai Béthel Alapítvánnyal, mely azóta támogatja az iskola alsó tagozatos gyermekeinek étkeztetését. Két évvel ezelőtt pedig egy új gumi sportpálya megépítését ajánlotta fel az alapítvány.

A munkálatok 2017 tavaszán kezdődtek meg, miután az alapítványtól megkapták a szükséges alapanyagokat. A zápszonyi szülők is kivették a részüket a pálya elkészítésében, mely 2018 októberére épült meg.

Az átadó ünnepség résztvevőit László Gábor, a Rákoscsabai Béthel Alapítvány elnöke, Bacskai László zápszonyi polgármester, Nagy Kasza Dániel zápszonyi baptista lelkész, valamint Turóci Menyhért köszöntötte.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Szomor Imre, a Rákoscsabai Béthel Alapítvány kurátora.

A zápszonyi iskolások zenés-táncos-verses előadással készültek, melynek megtekintése után felavatták a sportpályát.

A zápszonyi tanárokból, szülőkből, valamint a békéscsabai vendégekből álló futballcsapatok barátságos mérkőzés formájában ki is próbálhatták az új pályát.

Az egész napos rendezvényen színes programok várták a gyerekeket, s a bográcsgulyás főzése sem maradt el.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma