Kezdőlap » Kárpátalja » Közélet » Ha az ember iparkodik
A kézműves kör tagjai

Ha az ember iparkodik

„Csapj közé, Salamon, mert itt maradunk az ásványban!” – szólt rá „kocsimarasztó nagy sár” közepette egy uraság a kocsisára. Történetükből s e fontos mondatból legenda lett, és innen kapta a nevét a vidék három települése: Ásvány, Salamon, és a rovatunk következő részét képező Csap. Innen mutatunk most be néhány személyt, akik jó példái annak, mire képes valaki, ha a tehetségen túl szorgalomnak sincs híján.
Ha sok a szabadidő

Működik Csapon egy néhány lelkes és különösen tehetséges hölgyből álló kézműves kör, amelynek tagjai a munkán túl át is adják ismereteiket.

– Régi tanítványaim kértek, hogy foglalkozzak gyerekekkel – mesélte a kör kezdeményezője, Sütő Mária, aki eredetileg földrajz szakos tanár. – Előbb csak rajzkört vezettem társadalmi alapon az iskolában. Aztán készítettem bábokat, és egyik dolog jött a másik után. Nem akartam a tudományomat a sírba vinni, így jött az ötlet, hogy betanítsam a lányokat, hogy továbbvihessék azt. Sokat dolgozunk hulladék anyagokkal. Van köztünk olyan, aki horgol, de papírmaséval és gyurmával is foglalkoznak. Mondhatjuk, hogy van egy stabil felállás nálunk a tagok terén, de mindig vannak új érdeklődők. Alkalomszerűen és rendezvények, ünnepek előtt is összejövünk, tematikák szerint dolgozunk. Jómagam nagyon szeretek textillel, csuhéval dolgozni, emellett festek is olajfestékkel vászonra, gyöngyözünk, koszorúkat is készítünk természetes anyagokból. Belülről jönnek ezekhez az ötletek, és az agyam is az ilyesmiken kattog legtöbbször. Sokat foglalkozunk gyerekekkel különböző alkalmakon. Egyszerű dolgokat készítünk, amelyekkel hamar sikerélményhez jutnak a gyerekek. Szeretnék majd egy alkotóházat is létrehozni, amelyben kézművességgel foglalkozhatnánk.
Ha iparkodik, van

Balogh Barna gyermekkora óta fejlesztgeti kis gazdaságát. Jó példát mutat arra, hogy mire viheti egy roma család, ha kitartóan dolgozik.

– Tizenkét éves korom óta gazdálkodom. Kecskét, bárányt nevelgettem kezdetben, aztán kacsákat, libákat, tyúkokat is. Ahogy nőttem, úgy nőtt a gazdaságom. Apám is jó gazda volt. Mi voltunk a leggazdagabbak ebben az utcában a gazdálkodásnak köszönhetően. Most 50 hektár saját és bérelt földön gazdálkodom. Tritikálét, kukoricát, árpát, krumplit termesztek. A Majdan előtt elég volt 1000 hrivnya 100 l üzemanyagra. Most kell 1700. Ennyiből pedig csak 4-5 hektárt tudok megművelni. És az még csak a szántás! Ugyanennyi kell a tárcsázásra, vetésre is. Ami megterem, azt a jószággal etetjük fel. Van 100-150 disznóm, bikám, tehenem. Régen csinálom már ezt, így vannak hentes ismerősök, akik átveszik a húst. A család dolgozik a gazdaságban. Én traktorista, „tsz-elnök”, agronómus, állatorvos vagyok egy személyben. Irtó nehéz most a gazdálkodás. Nem támogatják az embert, így ha valamibe belebukik valaki, csak a Jóistenhez fordulhat panasszal. De ha az ember iparkodik, akkor van is. A család pedig rendes: segít és hallgatnak rám.
Mindig okosabb…

Lipei Rudolf méhész

Lipei Rudolf méhész

Lipei Rudolf rádiószerelőből lett mozdonyvezető, de én az asztalosságról és a méhészkedésről kérdeztem, mert ő bizony ezekhez is ért.

– Nagybátyám méhészkedett, és én gyakran figyeltem, hogyan dolgozik körülöttük. Később kaptam két rajt. Főként a magam baján tanultam meg, amit tudok, mert eleinte mindenkinek vannak melléfogásai, meg persze mindenki okosabb, mint az öregek… Azt mondják, a juhászat és a méhészet a csízión áll, vagyis szájhagyomány útján terjed, mert a juhász és a méhész csak annak adja át a tudását, akit utódjának szemelt ki. Így tudták megőrizni a szakmai titkaikat. Kezdetben főleg ismerősök vitték el a mézet, no meg saját részre is volt. Tíz éve nem eszem már cukrot. Nagybátyámtól a kaptárkészítést és az asztalosságot is ellestem. Ő volt az egyik legjobb asztalos nálunk, megvoltak a szükséges szerszámai, és nála dolgoztam. Ő csak állt mellettem, és mondta, hogy „Nem jól lesz az, fiam!” Apránként jobban megmaradnak a dolgok az ember fejében. Mindig valami újat tanultam, amit közben csinálni is kellett. A következő lépésnél újabb szerszámot mutatott meg, olyat, amilyet addig nem is láttam. Ő szinte mindent el tudott készíteni fából. Én annyit tanultam meg ebből, amennyi nekem kellett, mert házat akartam építeni, de nem akartam kifizetni azt az irdatlan sok pénzt. Így hát elvégeztem magam a munkát.

Kovács Katalin, kezében a „Tolnai-mintás” munkájával

Kovács Katalin, kezében a „Tolnai-mintás” munkájával

Munka és munka

– Lánykoromban még nem foglalkoztam kézimunkákkal. Akkoriban városon valahogy nem volt divat – emlékszik vissza Kovács Katalin. – Igaz, édesanyám nagyon szépen kézimunkázott, sőt, ruhákat is tudott varrni. Annyira ügyes kezű volt, hogy ő tanította az iskolában a nála idősebbeket. A különböző technikákat én is ismertem. Talán a vérünkben lehet ez. Húszéves voltam, amikor megszületett a kisfiam. Hogy addig is járjon a kezem, míg kint vagyok vele, kötöttem neki egy kis szvettert. Annyira jól sikerült, hogy megtetszett nekem a kötés, és később mindkét gyerekemnek kötöttem ruhaneműket. De csak nekik. Most pedig már az unokának is. Közben vásároltam Fürge ujjakat, de a nagy olasz kötőkönyvből is sokat dolgoztam. Kedvenc technikáim a kelim és a keresztszemes, amelyekben számolni kell a szemeket. Vasúton dolgoztam, irodában, 37 éven keresztül, és éjjel, amikor nem sok munka volt, mindig ilyenekkel foglalkoztunk. De nem tudom ugyanazt a dolgot kétszer kivarrni. Mindig másat készítek. Van egy párnám, amelyet egy 1941-es Tolnai Világlapja egy megmaradt darabja alapján varrtam le. Soha semmit nem a szekrénynek készítek, azért, hogy egyszerűen eltegyem. Ha kell valami valahová, azt elkészítem, de fölöslegesen semmit.
Nincs rá panasz

Urbán József, háttérben a betakarítottés lepucolt nádszálakkal

Urbán József, háttérben a betakarított és lepucolt nádszálakkal

Urbán József nádból köt kerítéseket, paneleket.

– Szüleim már a ’60–’70-es években is foglalkoztak náddal, tőlük tanultam meg én is. Akkoriban még nem voltak különféle gipszkartonok, amit a plafonra tegyenek, de e helyett már a régi világban is használták a nádat, amire aztán vakoltak. A ’80–’90-es években divatba jött Magyarországon a nádkerítés. Onnan ajánlották nekem először, hogy készítsek ilyet. Ma már nem nagyon van jó minőségű nád. Az, hogy tavasszal felgyújtják, még nem is lenne baj, mert ha a régi elhal, utána nő az új. De ha májusban, júniusban gyújtják fel, az már késői, mert elégnek a hajtások is és már nem nő új. Augusztus végén, szeptember elején kell a nádat vágni, miután kivirított. Metszőollóval egyenként levágjuk a szálakat, lepucoljuk a leveleket, levágjuk a virágot, otthon kiszárítjuk. Mostanában főleg kis kültéri házikókra kérik a nádtetőt. Elég babrás munka ez. Főleg akkor, ha később le akarja a megrendelő lakkozni a munkát, mert akkor le is kell egyenként pucolni minden szálat. Így eltart 4-5 évig is. De benti paneleket is készítettem, volt olyan megrendelő, aki az egész kertjét náddal keríttette körbe. Mostanság már kevesebbet dolgozom, de régen 50–100 lapméternyi munkát is vittek el tőlem egyben. Foglalkoznak itt mások is náddal, de nem lelkiismeretesen. A munkájuk nem jó minőségű, hamar széthull, eltörik. Ráadásul nem jókor vágják a nádat, és nem is jól, mert sarlóval, kaszával mennek, mindent összepocsékolnak, a szálak felét széthajigálják. Amikor meg kifogynak belőle, rögtön mennek újért. De ha júniusban vágják, az hamar kiszárad és összefonnyad. Megesett, hogy már akkor elkezdett törni a munkájuk, amikor a megrendelő még csak felfelé pakolta az autójára. Van, aki 2-3 szálat egyszerre köt le, és ha ott eltörik a drót, akkor annyi szál egyszerre esik ki. Én minden egyes szálat külön kötök le, és nem is panaszkodtak még a munkáimra.
Fiatal kézművesek

Dzjapko Zsuzsanna: „Kislányom születése után kezdtem el horgolni. Ez a kedvenc technikám. Pedig korábban szinte irtóztam a kötéstől, horgolástól, mert idegesített, ha valami nem sikerült. Úgy látszik, végül megért rá az agyam. Készítettem nyuszikat a lányomnak. Közben pedig járunk Marika nénivel (a cikk elején említett Sütő Máriával – a szerk.) rendezvényekre. Gyerektáborban is voltam már kézműveskedni. Maradék fonallal, pamuttal dolgozunk főként. Újrahasznosítunk. De papírral is nagyon szeretek dolgozni, mert az mindig van kéznél. Túl bonyolult dolgokat nem készítünk, hogy a gyerekek hamar meglássák a munkájuk eredményét. Mert a mai gyerekek nincsenek sok türelemmel megáldva. Sokszor magam találom ki, mivel is foglalkozzunk, de sok ötletet merítek könyvekből és az internetről is. Sokszor a lányom az, aki megihlet, amikor kigondol valamit, és kéri, hogy készítsem el. Megrendelésre is gyakran dolgozom. Apróságokat, fülbevalókat, kiscsibéket, nyakláncokat is készítek, de fürdőruhát, különböző ruhaneműket is horgoltam már.”

Daskovszkaja Szabina: „Marika néni tanított horgolni, hímezni munkaórákon. De az iskola után abbahagytam ezeket. Amikor a gyerekem kicsi volt, le kellett foglalnom magamat valamivel, amíg ő aludt és én mellette ültem. Így ismét a kezembe vettem a munkákat. Hímezni és horgolni is nagyon szeretek. Ha gyerekekkel megyünk foglalkozni, mindig azt visszük, amire igény van. Dolgoztunk már krepp-papírral, készítettünk képeslapot, szalvétából virágot, origamiszívet is. A férjem visz el minket a helyszínekre autóval, s még ő is beáll közénk hajtogatni. Igyekszünk magunkkal vinni a gyerekeinket is, hogy velünk dolgozzanak. Nagyon sok dologgal foglalkoznék, csak kevés rá az időm. A horgolást is azért szeretem annyira, mert azt akkor is tudom csinálni, ha közben tévét nézek.”

Cibulyás Marianna: „Én is terhesen kezdtem el kézműveskedni. Akkor lett jobban időm rá, amikor otthon ültem, és nem tudtam mit csinálni. Hímzéssel kezdtem, aztán jött az internet színes tárháza. Rengeteg ötletet találtam itt. Előbb gyöngyfákat készítettem, amelyek nagyon divatosak voltak akkor. Most a süthető-főzhető gyurma foglalkoztat leginkább, mert ebből gyorsan lehet praktikus dolgokat alkotni. Különböző figurákat, ékszereket készítek belőle, és most szeretnék nagyobb méretű babákat is készíteni. Ez az anyag olyan, mint az egyszerű gyurma. Főzni azokat a dolgokat lehet inkább, amelyeknek nincsenek apró részeik, mert azok egyszerűen lefőnek a munkáról, ahogy buborékol a víz. Sütni pedig egyszerű tepsiben, fólián jó, hogy ne ragadjon le. Csináltam már fényképcsipeszt, ami egy új, külföldről bejött divat, fülbevalót, brosst, hűtőmágnest, apró díszeket virágcserépbe, kipróbáltam a mintaátnyomatást, és sok a szezonális dolog az ékszerek, figurák terén: tavasszal a gyümölcsök, télen a karácsonyfák, manók, rénszarvasok. Az alapötlet ezekhez az internetről volt, és eddig nem is igazán találtam olyan dolgot, amit ne tudtam volna lemásolni. De az ember fantáziája az internetet is túlszárnyalja.”
Álmok, tervek

Molnár Beáta, a 3. Sz. Gr. Széchenyi István Cserkészcsapat parancsnokának kezdeményezésére alakult meg 2013-ban a csapi Kökény Néptáncegyüttes.

– Jómagam már rég szerettem volna csatlakozni egy néptánccsoporthoz, és sokáig vártam, hátha alakít valaki nálunk. Egy alkalommal fellépett nálunk a KMKSZ Csapi Alapszervezete által rendezett bálon Torma István és az általa vezetett Hímes Néptáncegyüttes. Később felkerestem őt a csoport kérdésével, és nemsokára, április 15-én sor került az első próbánkra. Az alaplépésekkel kezdtük. Azon a próbán még 16 személy vett részt, de néhányan lemorzsolódtak közben. Igyekeztünk olyan nevet találni magunknak, ami jellemző a tájainkra, és mivel Csap körül rengeteg kökénybokor van, Kökény Néptáncegyüttes lett a nevünk. Jelenleg 10-en vagyunk a csoportban. Tagjaink 25-40 év közöttiek, és senkinek nincs előképzettsége, egyszerűen csak szeretünk néptáncolni. Heti egy alkalommal gyűlünk össze. Szatmári, dél-alföldi és rábaközi táncot állítottunk eddig össze, pihenésként pedig széki négyest táncolunk. A jövőben szeretném a cserkészcsapatban is elindítani a néptáncoktatást.

Meglátni, mire van igazán szükség, tanulni a jobbaktól, nemcsak akarni, de tenni is a jó ügyekért – számtalan csapi magyar dolgozik nap mint nap ezek szellemében azért, hogy magyarként megmaradhasson. Reméljük, igaz magyarokból, ötletekből és iparkodásból soha nem szenved majd hiányt ez az Ung vármegyei település. S ha valami nehezen megy, hát csapjanak a lovak közé!

Akinek van kiegészítenivalója Csap múltjához, jelenéhez, értékes tárgyaknak, papíroknak van a birtokában, és azt szívesen megmutatná, jelentkezzen levélben szerkesztőségünknél.

Espán Margaréta

Forrás: karpataljalap.net

6 hozzászólás

  1. Köszönöm. 😀 Bármi megtörténhet… 😉

  2. Köszönöm. 😀 Bármi megtörténhet… 😉

  3. Köszönöm. 😀 Bármi megtörténhet… 😉

Szólj hozzá!

More in Csap, honismeret
A magábólnyeles seprű hazája

Rovatunkban most a munkácsi járási Csongort mutatjuk be, ahol sokak legfőbb tevékenysége, munkája ma is az, ami egy emberöltővel ezelőtt...

Close