Hadgyakorlatoznak az ukrán fegyveres erők a Krím közelében és Kelet-Ukrajnában

„Hadüzenet nélküli háborúra” felkészítő hadgyakorlatot kezdett az Oroszország által önkényesen elcsatolt Krím félsziget közelében, a dél-ukrajnai Mikolajiv megyében az ukrán haditengerészet – közölte csütörtöki kijevi sajtótájékoztatóján Olekszandr Motuzjanik, a védelmi minisztérium hadműveleti ügyekben illetékes szóvivője.

A tisztségviselő elmondta, hogy a gyakorlatban egy tengerészgyalogsági zászlóalj mellett részt vesz a parti őrség tüzérsége és a légierő is. A résztvevők pontos számát nem közölte. Kifejtette, hogy a katonák vízi akadályok felállítását, valamint rajtaütések végrehajtását gyakorolják feltételezett törvénytelen fegyveres csoportokkal szemben.
Eközben a kelet-ukrajnai Harkiv megyében a nemzeti gárdához tartozó gránátvetősök is gyakorlatoznak. A gárdistákat tüzelőállások kiépítésére, álcázására, ellenséges célpontok megfigyelésére és felderítésére, továbbá a kilövésükhöz szükséges adatok, számítások elkészítésére képezik ki. Motuzjanik hozzátette, hogy a Harkiv megyei gyakorlaton éleslövészetet is tartanak az elkövetkező napokban. További részleteket nem hozott nyilvánosságra a gyakorlatokról.
Két napja az ukrán fegyveres erők vezérkara jelentette be, hogy ZU-23-2 és ZKU-1 típusú légvédelmi gépágyúkkal, valamint DSK típusú nehézgéppuskákkal hajtottak végre sikeres lőgyakorlatot Ukrajna keleti részén. A pontos helyszínt nem hozták nyilvánosságra.
Olekszandr Turcsinov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) vezetője közben csütörtökön kijelentette, hogy az orosz fegyveres erők támadó csapatokat képeznek ki ukrajnai városok bekerítésére és elfoglalására. Állítását a befolyásos védelmi testület irányítója arra alapozta, hogy csak március és április hónapokban Ukrajna határaihoz közel, Nyugat-Oroszországban mintegy 45 ezer katona vett részt hadgyakorlatokban, amelyeken az általa említett taktikai módszereket igyekeztek tökéletesíteni, valamint csapást mérő csapatokat felállítani.
Állítása szerint az orosz vasúttársaság a közeljövőben 300 ezer, többféle célra felhasználható vagont készül megvásárolni. Kiemelte, hogy ezek a szerelvények alkalmasak katonák és hadi felszerelések hosszabb távolságra való eljuttatására.
Petro Porosenko elnök a Sky News televíziónak adott, az UNIAN ukrán hírügynökség által csütörtökön ismertetett interjújában kifogásolta, hogy külföldön „befagyott konfliktusként” emlegetik a Donyec-medencei válságot. Ezzel szemben szavai szerint a konfliktus nagyon is „forró”, heves orosz agresszió zajlik most is Ukrajnával szemben.
A húsvéti ünnepek alatti viszonylagos nyugalom után az utóbbi napokban ismét felélénkült a Moszkva által támogatott kelet-ukrajnai szakadárok harci tevékenysége a kijevi hadműveleti parancsnokság közlései szerint. Szokásos reggeli közleményében csütörtökön a parancsnokság arról számolt be, hogy az elmúlt napban a szakadárok 18-szor nyitottak tüzet az ukrán katonák állásaira. A támadásokban egy katona sebesült meg, a fegyveres erők a parancsnokság állítása szerint nem viszonozták a tüzet. Az azt megelőző 24 órában, azaz szerdára virradóan 35 szakadár tűztámadást regisztráltak a frontvonal mentén, amelyekben két katona sebesült meg.