Halálra gázoltak egy tizenegy éves kislányt Alsóapsán

Bejelentés érkezett a rendőrségre december 19-én, miszerint baleset történt a técsői járási Alsóapsán (korábbi nevén Gyibrova) – számolt be a pmg.ua hírportál.

A rendőrségi közlemény szerint egy 11 éves kislány át akart szaladni az úton, amikor egy teherjármű elsodorta, aminek következtében egy helyi köztisztviselő Volkswagen Caddy típusú autójának kerekei alá került. Ekkor a gyermek a szemközti sávba sodródott, ahol egy másik jármű áthajtott rajta.

A balesetet követően az utóbbi jármű, egy sötét színű BMW vagy Audi vezetője elmenekült a helyszínről. Jelenleg is keresik.

A tizenegy éves kislány életét már nem tudták megmenteni az orvosok, a Técsői Járási Kórházban életét vesztette.

A rendőrség büntetőeljárást indított az ügyben, és arra kérik a lakosságot, hogy amennyiben bármilyen információval rendelkeznek a balesettel kapcsolatosan, akkor jelezzék azt a 102-es rendőrségi segélyhívó számon.

Kárpátalja.ma