Hatan haltak meg egy közlekedési balesetben Zaporizzsja megyében

Hat halálos áldozatot követelő közlekedési baleset történt a Harkiv–Szimferopol országúton Zaporizzsja és Vaszilivka között augusztus 10-én – jelentette a Dzerkalo Tizsnya hetilap internetes változata a 112 Ukrajina tévécsatorna nyomán.

A helyszíni beszámolók szerint a baleset Kamjanszke község közelében történt, ahol mikrobusszal ütközött egy Kamaz tehergépkocsi. A mikrobuszban mintegy 20-an utazhattak. Közülük hatan vesztették életüket, köztük öt gyermek. További 12 személy megsérült a mikrobuszban utazók közül, köztük 10 felnőtt és két gyermek. A gyerekek egyikének állapota súlyos. A sérülteket a megyei kórházba szállították.

Az Akcent helyi kiadvány szerint az ütközés következtében a mikrobusz felborult és teljesen kiégett. A nyaralókat szállító jármű Kirilivkából tartott Zaporizzsjába. A tragédia egyik lehetséges magyarázata, hogy a teherautó fékje meghibásodott.

A megyei rendőrség tájékoztatása szerint a Kamaz volánja mögött egy 31 éves kramatorszki lakos ült. A férfit a rendőrség kihallgatta, majd őrizetbe vette.