Hatékony a járványos gyermekbénulás elleni ukrajnai védőoltás

Ellyn Ogden szerint hatékony és biztonságos a járványos gyermekbénulás elleni orális védőoltás – tette közzé a mukachevo.net hírportál október 9-én.

Az USAID (Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Hivatala) gyermekbénulás felszámolásáért felelős szakembere ezt azután jelentette ki, hogy Ukrajnában elterjedt az a hír, miszerint az országba rossz minőségű védőoltás került, valamint hogy az orális vakcina nem hatékony. Ogden telefonon válaszolt a kárpátaljai újságírók kérdéseire.

Az egészségügyi minisztérium szeptemberben két esetben állapított meg járványos gyermekbénulást Kárpátalján. Vaszil Markovics, helyi tisztifőorvos tagadta a hírt, és elmondta, hogy heveny petyhüdt bénulásról volt szó, amit kijevi és amerikai laboratóriumok is megerősítettek. Hozzátette, hogy megyénket nem veszélyezteti a járványos gyermekbénulást okozó vírus.

Ellyn Ogden kifejtette, hogy a szájon át adott védőoltás erősebb immunitást alakít ki, mint az inaktivált vakcina, de mindkettőt hatékonynak nevezte.

Olekszandr Kvitasvili ukrán egészségügyi miniszter is hangsúlyozta, hogy az orális védőoltás biztonságos, de mindenesetre a napokban még egyszer tesztelik azokat.

Kárpátalja.ma