Hivatalos: Zelenszkij harcba száll az elnöki székért

Benyújtotta az elnökjelöltséghez szükséges dokumentumokat Volodimir Zelenszkij a Központi Választási Bizottságnál (CVK).

A humorista korábban tudatta, hogy születésnapján, január 25-én adja be hivatalos jelentkezését.

Zelenszkij újévi köszöntőjében jelentette be, hogy harcba indul a posztért. Az ukrán politikumot évek óta pellengérre állító színész Nép szolgája című sorozatából – melyben Ukrajna elnökét alakítja – kölcsönözte pártja nevét. A 41. születésnapját ünneplő elnökjelölt a regisztrációt követően kamerák előtt hangsúlyozta: mindenki láthatja, hogy nem szemfényvesztés, átverés vagy sajtófogás volt az eddigi kampánya; be fogja tartani ígéreteit, és a lakosokkal együtt munkálkodik majd azon, hogy Ukrajna egységes, demokratikus állam legyen.

Kárpátalja.ma