Hriscsenko: az EU csak jól járhat Ukrajnával

 

Ukrajna EU-tagsága erősítené az Európai Unió versenyképességét – jelentette ki Konsztantin Hriscsenko ukrán külügyminiszter az ötös tévécsatornának adott interjújában.

 

„Úgy véljük, hogy végeredményben Ukrajna a szabadkereskedelmi övezet, illetve az EU egyik potenciális tagjaként növelheti annak versenyképességét ” – mondta a miniszter.

A szabadkereskedelmi övezettel kapcsolatban folytatott tárgyalások kapcsán Hriscsenko megjegyezte, hogy sok erőfeszítésre van még szükség, majd hozzátette, hogy a mezőgazdasági ágazatra vonatkozó kérdések jelentik a legnagyobb kihívást – írja a Korrespondent.net internetes hírportál.

„Kimutatások alapján megállapítható, hogy az EU és Ukrajna között folyó kereskedelem az unió összkereskedelmének csupán 1 %-át, míg Ukrajna összkereskedelmének 30 %-át teszi ki. Ezért egyértelműen egyensúlytalanságról beszélhetünk, ha figyelembe vesszük, hogy mi mit is kaphatunk, illetve, hogy mindez hogyan befolyásolhatja az Európai Uniót” – hangsúlyozta a miniszter.

Korábban Hriscsenko kijelentette, hogy Kijev minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy kompromisszumra jusson az EU-val a társulási megállapodásra vonatkozóan.

A cikk a karpatinfo.net nyomán készült