Idén is folytatódik az ingyenes jogsegély Beregszászban

Milyen jogai vannak a minket megállító rendőrnek? Kihez forduljunk, ha közúti balesetet szenvedtünk és a vétkes nem ismeri el a hibáját? Ezekkel és más kérdésekkel forduljanak hozzánk, hogy együtt megoldhassuk őket!

A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet által működtetett Itt Magyarul Is mozgalom (IMI) 2015-ben ingyenes jogsegélyszolgálatot indított, hogy segítsen a kárpátaljai magyar közösség tagjainak eligazodni az ukrán jogszabályok hálójában. Mint tavaly, úgy idén is – a Kisebbségi Jogvédő Intézet támogatásának köszönhetően – meghirdetjük tanácsadó napjainkat, melyeken bárki fordulhat hozzánk.

Jogászunk hetente egy alkalommal, csütörtökönként várja az érdeklődőket. A következő alkalmakat január 24-én és 31-én, közép-európai idő szerint 8.00–17.00 óra között tartjuk. Témáink a kettős állampolgárság, a behívások, közúti baleseteknél a bírósági eljárások menete, annak költségei, szükséges lépések. Bármilyen más kérdéssel is bizalommal fordulhatnak hozzánk, például végrendelet, illetve hagyatéki eljárás során felvetődő problémákkal, vagy családjogi ügyekben, válás, gyermeklátogatás témában is szakmai tájékoztatást nyújtunk. Illetve a határátlépésnél felmerülő jogtalan, vagy a törvény keretein belül végzett ellenőrzések elvégzésének a menete kapcsán.

Várunk minden érdeklődőt a Fodó Sándor Kulturális Központban (II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének tetőtere, 90202 Beregszász, Kossuth tér 6.).

További információt a jogsegélyszolgálatról az [email protected] e-mail címen vagy a következő telefonszámokon kaphatnak: 00380-31-41-4-24-35, illetve a +380993726240.
Forduljanak hozzánk bizalommal!

Itt Magyarul Is…
Kárpátalja.ma