II. Rákóczi Ferenc Múzeum nyílhat Munkácson

Andrij Baloga polgármesterrel tárgyalt Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztos február 14-én Munkácson.

A felek több témát is megvitattak. Eszerint még egy magyar tannyelvű oktatási intézményt, illetve egy óvodát nyitnának a városban (utóbbi már folyamatban van). Szó esett a turizmusban rejlő lehetőségekről, valamint a tavaly beharangozott futballakadémia létesítéséről, mely magyarországi támogatással valósulna meg. A munkálatokat a legrövidebb időn belül elkezdenék.

Andrij Baloga hangsúlyozta, hogy nyitottak a kétoldalú kapcsolatépítésre és a közös projektek megvalósítására.

Grezsa István történelmi épületek rekonstrukcióját előirányozó projekteket javasolt a városi vezetésnek. A tervek között szerepel, hogy II. Rákóczi Ferenc Múzeumot nyitnak a városban. Ehhez az is jó alapot szolgáltat, hogy ismét növekszik a magyarországi turisták száma Kárpátalján.

Kárpátalja.ma