Ismét az államé az Ukrtelekom

A Kijevi Városi Gazdasági Bíróság határozatával ismét állami tulajdonba adta az Ukrtelekom vállalatot, döntésével megsemmisítve azt a megállapodást, mellyel 2011 márciusában értékesítették az állami vállalat részvényeinek több mint 92%-át – jelentette szerdán az Ekonomicsna Pravda Vitalij Trubarovnak, az Állami Vagyonalap (ÁV) vezetőjének Facebook-bejegyzése nyomán.

Az Állami Vagyonalap azért fordult a bírósághoz, mivel szerinte a telefontársaságot megvásárló ESZU Kft. nem hajtotta végre a részvénycsomag adásvételi szerződésében, illetve a vállalat privatizáció utáni fejlesztésére vonatkozó koncepcióban rögzített befektetési tervet. Az ÁV szerint az ESZU-nak a privatizációt követő öt évben legalább 450 millió dollárt kellett volna befektetnie a vállalatba.

Ezenkívül az Ukrtelekom nem teljesítette a szerződésnek egy másik feltételét sem, mely szerint állami tulajdonba kellett volna adnia a speciális rendeltetésű telekommunikációs rendszereket – írja az Ekonomicsna Pravda.