Ismét ezernél több új fertőzöttet regisztráltak Ukrajnában

Megint kiugróan magas, 1100 fölötti lett szombatra az újonnan azonosított koronavírusos betegek száma Ukrajnában, velük együtt a járvány kitörése óta igazolt fertőzötteké pedig már csaknem elérte a 64 ezret – derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatokból, amelyeket az egészségügyi miniszter is megerősített szokásos napi tájékoztatóján.

Az eddig regisztrált fertőzöttek száma az elmúlt nap alatt a korábbi rekordot megközelítő, 1106 új esettel 63 929-re nőtt, a halálos áldozatoké pedig újabb 19-cel, 1590-re. Eddig 35 497-en gyógyultak meg, közülük 611-en az elmúlt napban. Az aktív betegek száma 26 842-re emelkedett.

Ukrajnában a járvány kitörése óta eddig a legtöbb új fertőzöttet, 1109-et június 26-án jegyezték fel egy nap alatt. A hét elején még enyhült valamelyest a fertőzés terjedése az országban, azonban szerdára ismét felszökött a napi növekmény nyolcszáz fölé, pénteken pedig 972 új esetet jelentettek.

Előző nap a legtöbb új beteget, 143-at a nyugati országrészben lévő Rivne megyéből jelentették, a második legtöbbet, 129-et pedig a fővárosból, Kijevből. Az ország legfertőzöttebb régiójában, Lemberg megyében most 114 új fertőzéses esetet regisztráltak.

Lemberg megyében eddig már 8702 fertőzöttet igazoltak, az elhunytak száma 227, a gyógyultaké 1919. Kijevben – az ország második legfertőzöttebb területén – az eddig igazolt megbetegedettek száma 7525-re nőtt, 129-en hunytak el és 2748-an gyógyultak meg.

Kárpátalján jelenleg az azonosított fertőzöttek száma 4774, közülük eddig 170-en haltak bele a betegségbe, míg 1835-en győzték le a kórt.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter elmondta, hogy előző nap újabb 78 egészségügyi alkalmazottnál diagnosztizáltak koronavírus-fertőzést. Körükben eddig már csaknem 8300-an kapták el a vírust.

Az elmúlt napban 205 CoVid-19-beteget kellett kórházba vinni az országban.
    Előző nap Ukrajnában 31 960 tesztet végeztek el, ebből 14 076 PCR-tesztet és 17 884 antitestszűrést.

Ukrajnában március 3-án regisztrálták az első fertőzöttet a romániai határnál lévő Csernyivci megyében. Két hétre rá vezették be az országos karantént – a járványügyi veszélyhelyzetre válaszul országosan bevezetett, általánosan kötelező korlátozásokat, például a maszkviselést és a távolságtartást.

Május 22-étől pedig úgynevezett adaptív karantén van érvényben. Ez azt jelenti, hogy a helyi hatóságok önállóan dönthetnek egyéb korlátozások enyhítéséről vagy szigorításáról, elsősorban különböző létesítmények működésének, rendezvények megtartásának engedélyezéséről. A kormány szerdán meghosszabbította az országos karantént augusztus végéig, de a korlátozások továbbra is adaptív formában, azaz régiónként eltérően maradnak érvényben.