Ismét kérelmezték a Beregszászt elkerülő út megépítését a kárpátaljai képviselők

A kárpátaljai megyei képviselők újabb kérelemmel fordulnak Kijevhez a Beregszászt elkerülő út építésének ügyében – tette közzé a zakarpattya.net.ua hírportál február 25-én.

A kérelmet a megyei tanács soron következő ülésén hagyják jóvá.

A képviselők már nem egyszer fordultak a végrehajtó hatalom központi szerveihez azzal a kéréssel, hogy támogassák az elkerülő út építésének folytatását, ami hozzájárulna a vidék gazdasági fejlődéséhez, biztosítaná az Európa és Ukrajna közti optimális közlekedési feltételeket, valamint megoldaná a tranzit teherszállítmányok közlekedési problémáját.

A magyar–ukrán határszakasz öt átkelője közül jelenleg csak Csapnál engedélyezett a teherforgalom.

Az asztélyi határátkelőig tervezett kerülőút megépítése az egyik záloga az ukrán–magyar jószomszédi kapcsolatok fejlődésének. Ezért az Ukravtodor, azaz az ukrán állami közútkezelő vállalat és az infrastruktúráért felelős minisztérium Magyarország Ukrajnai Nagykövetségének segítségével európai uniós támogatási lehetőségeket keres.

Az asztélyi határátkelőhely felújítására a tervek szerint 2016-ban kerül sor. Ahhoz, hogy a teherszállító járművek kikerüljék Beregszász szűk utcáit, már idén meg kell valósítani legalább az ideiglenes megoldást. Ehhez kétszáz millió hrivnyára van szükség.

Ezért a megyei képviselők arra kérik Kijevet, hogy kötelezze az Állami Pénzügyi Szolgálatot, mint az asztélyi határátkelőhely felújításának megrendelőjét, a munkálatok 2016-ban történő befejezésére. Ez lehetővé teszi az Ukrán Vámszolgálat számláján lévő uniós összeg felhasználását. Ezenkívül kérelmezik az építkezés folytatásához szükséges összeg elkülönítését az állami költségvetésből. Ha erre nincs mód, akkor indítványozzák, hogy vegyék figyelembe a magyar kormány ajánlatát, mely szerint az Ukravtodor vonjon be külföldi hitelforrásokat állami garancia mellett.

Kárpátalja.ma