Jelentősen emelkedtek az élelmiszerárak a karantén kezdete óta

Ukrajna Monopolellenes Bizottsága néhány napja folyamatosan figyeli az élelmiszerárak alakulását. Adatai szerint több élelmiszer ára is jelentősen megnövekedett a koronavírus miatt elrendelt karantén kezdete óta – adta hírül az unian.ua hírportál március 24-én.

Az ország néhány régiójában március elejétől a hajdina (grecska) 50 százalékkal, a köles 24 százalékkal, a cukor pedig 16 százalékkal drágult. Továbbá a burgonya ára 60 százalékkal emelkedett, míg a hagymát és a sárgarépát kétszeres áron kínálják – közölte a monopolellenes bizottság sajtóosztálya.

A gazdasági verseny védelmére vonatkozó esetleges jogsértések feltárása érdekében a bizottság arra kéri a kiskereskedőket, adjanak teljeskörű tájékoztatást a gabonafélék, a kenyér, a cukor, a liszt, valamint a legnépszerűbb húsfélék és zöldségek beszerzési és kiskereskedelmi áráról.
Az egyik élelmiszerlánc igazgatójának elmondása szerint a termékek drágulását az okozza, hogy a beszállítóktól ők is megnövekedett áron kapják meg az élelmiszereket.
Volodimir Zelenszkij ukrán államfő korábban büntetőjogi felelősségre vonással fenyegette az élelmiszerárakkal spekulálókat.

Kárpátalja.ma