Jótékonysági vásár és kiállítás a Rákóczi-főiskolán

A Kezünkben a Jövő Alapítvány (KaJA) és az ArtTisza Művészeti Egyesület jótékonysági vásárral egybekötött kiállítást szervezett a Rákóczi-főiskolán, melynek megnyitóját december 16-án tartották.

Az ArtTisza Művészeti Egyesület tagjai és más kárpátaljai képzőművészek által felajánlott több mint 40 alkotást bemutató tárlatot Kurmay Sándor, a KaJA elnöke nyitotta meg. Köszöntőjében elmondta, hogy a kiállított képek megvásárolhatóak, s az ebből befolyó összeg a KaJA tevékenységét, s ezáltal minél több állami gondozott családba kerülését, illetve beteg gyermek gyógyulását segíti elő.

A szervezők köszönő oklevelet adtak át a jelen lévő művészeknek, akik egy-egy alkotásukkal hozzájárultak a vásár megvalósulásához.

A kiállításon Bartos József festőművész mondott pohárköszöntőt, zenei háttérről a Trio Doma munkácsi együttes gondoskodott.

A főiskola Gross Arnold termében kiállított képek december 31-ig tekinthetőek meg, illetve a KaJA Facebook-oldalán folyamatosan figyelemmel kísérhető a vásár alakulása.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma