Kárpátaljai körkép: elgázolt állatok úton-útfélen

Naponta látunk elgázolt kutyákat, macskákat, sündisznókat, nyulakat és madarakat útjainkon.

Tagadhatatlan, hogy sok gépjárművezető nem közlekedik elég körültekintően. Tény azonban az is, hogy sokszor még a legnagyobb elővigyázatosság ellenére sem tehetünk semmit az autó elé ugró vagy az azzal szemben repülő élőlényekért. Veszélyes helyzetek alakulnak ki ilyenkor, s hogy megelőzzük a bajt, lelassítunk vagy kikerüljük az úttestre tévedt állatot. Ha azonban féktávolságon belül kerül elénk az állat, akkor sajnos csak két dolgot tehet a sofőr: elgázolja az állatot, vagy félrerántja a kormányt, ami akár tragédiához is vezethet. Ha előbbi történik, akkor ne hagyjuk szegény állatot az úttesten! Nem biztos, hogy menthetetlen: előfordulhat, hogy csak az eszméletét veszíti el, és ha segítünk rajta, megmenthetjük az életét.
Persze okolhatjuk ilyenkor a gazdákat, hogy az állataik az úton kószálnak, de emberek vagyunk, s megesik, hogy a munka és a család mellett nem tudunk kellőképpen odafigyelni a házi kedvenceinkre; és ők sem könnyítik meg a dolgunkat.

A falvakban, városokban a háziállatok gazdái többnyire eltakarítják az elpusztult állatok maradványait, sőt, általában akkor is eltakarítják a házuk elől az emberek a tetemeket, ha nem a saját kedvencükről van szó. Sajnos az autópályákon, kerülő útszakaszokon, bekötőutakon történt állatgázolás esetén az illetékesek nem szokták ezt megtenni. Biztosan mindenki volt már szemtanúja ilyen vagy ehhez hasonló esetnek. El lehet képzelni, mi történik ilyenkor az állatok maradványaival. Ugyan kihez fordulhatnánk panasszal ez ügyben, mikor az útkezelő vállalat még a kátyúkkal vagy a télen eljegesedett útszakaszokkal sem törődik, nemhogy az ott elpusztult állatokkal.

Azzal mindenki tisztában van, hogy az utak karbantartásáért az állami közútkezelő vállalat, az Ukravtodor helyi hivatala felelős. Az ő munkásaik tisztítják meg a hótól az úttestet, ők javítják ki az időjárás okozta károsodásokat. A kátyúkkal és az út menti növényzettel ugyancsak ők foglalkoznak. Legalábbis nekik kellene foglalkozniuk.
Szerkesztőségünk egyik munkatársa felhívta az Ukravtodor megyei kirendeltségét, hogy megkérdezze, kinek a feladata, hogy megtisztítsa az úttestet az elgázolt állatok maradványaitól. Választ nem kaptunk a kérdésre. A vonal másik végén lévő hölgy az önkormányzatokra hárította a felelősséget. Arra a további felvetésünkre, hogy ez esetben például az M-06-os Kijev–Csap és a H-09-es Lemberg–Munkács autóutak karbantartásáért kik a felelősök, az a válasz érkezett, hogy nem szolgálhat ilyen jellegű információval. Az általa megadott telefonszámon többszöri próbálkozásra sem értünk el illetékes személyt. Következett a jól bevált módszer: innen oda, majd onnan ide irányítottak, hiszen az Ukravtodor kihelyezett, esetünkben érintett munkácsi osztályát felkeresve visszairányítottak bennünket az ungvári hivatalhoz. A kapott telefonszámokon vagy foglalt volt a vonal, vagy kicsengett ugyan, de senki sem vette fel a kagylót.

Reméljük, hogy a reformok az utak állapotára is kihatnak a jövőben, s a kátyúk befoldozása mellett biztonságos és tisztán tartott utakra törekednek majd a karbantartók.

Tóth Tünde

Kárpátalja.ma