Kárpátaljai magyar autonómiáról szóló álhír terjed az ukrán sajtóban

Egyes kijevi és regionális sajtóorgánumok arról számoltak be, hogy a kárpátaljai magyar érdekképviseletek autonómiájuk kiharcolását előkészítendő üléseztek Ungváron – olvhasható a Mukachevo.net hírportál december elsejei bejegyzésében.

A Kommentarii (Comments.ua) internetes oldalon december első napján az alábbi címmel jelent meg az ominózus hír: A kárpátaljai magyar közösség Porosenkótól kéri a területi autonómiájukról szóló okirat aláírását. Ez a cikk az elsődleges forrás, innen vették át más oldalak is.

A hírlapi kacsának bizonyult írásban egy november 30-i ülésről számolnak be, melyen a résztvevők állítólag az autonómiával kapcsolatos kérdésekben döntöttek. A hitelesség látszatának megteremtése céljából egyes városi vagy járási tanácsi képviselők neveit is közlik, sőt citálnak „az általuk elmondottakból” is.

Idézik a cikkben például Veress Pált, az Ungvári Városi Tanács KMKSZ-es képviselőjét, aki viszont nemcsak hogy nem vett részt az ülésen – így nem is szólalhatott fel –, de még csak nem is hallott a tanácskozásról. Ennek ellenére a Kommentarii bejegyzésében az ő szájába adják az alábbi mondatot: „Követeljük a magyar nyelv tantárgy bevezetését az oktatásba első osztálytól kezdve”.

A megtévesztő szándékú hírben a Nagyszőlősi Járási Tanács két képviselőjét, Mihajlo Szvitliket és Gál Istvánt is említik. Utóbbi valóban KMKSZ-es képviselő a járási tanácsban, azonban Mihajlo Szvitlik neve nem szerepel a hivatal honlapján, és Veress Pál sem ismeri a küldöttet.

A hír hiteltelenségét – vagy legalábbis pontatlanságát – már ezek a tények is bizonyítják, azonban jó néhány további tényezőt felsorolhatunk, amelyek az információ valótlanságát igazolják.

Először is: egyetlen kárpátaljai sajtóorgánum sem adott hírt az ülésről, még azok sem, melyek szorosan együttműködnek a helyi magyar szervezetekkel. A megkérdezett újságírók, valamint magyar érdekképviseletek nem tudnak hasonló tanácskozásról.

Másodsorban a magyar képviselők által állítólag elhangzott követelések – mint a magyar nyelv oktatásának kötelezővé tétele, húszszázalékos magyar kvóta a Kárpátaljai Megyei Tanácsban, bizottság létrehozása a kárpátaljai magyarok nemzetközi képviseletének érdekében – abszurdumnak hangzanak annak fényében, hogy mindeddig nem hangzottak el ilyen követelések a kárpátaljai magyar közösség képviselőinek részéről.

Harmadrészt figyelemre méltó, hogy ezek az információk pont egy kijevi oldalon látnak napvilágot, holott a Kommentarii hírportálnak évek óta nincs kárpátaljai tudósítója.

A felsorolt tényeken túl már az álhírhez mellékelt kép láttán is gyanút foghatunk. A tanácskozás huszonéves résztvevői között egyetlen, a kárpátaljai magyar közéletben ismert személyt sem látunk. A háttérben lévő molinóról lebonyolító szervezetként az ismeretlen Magyar Közösségek Tanácsa (Рада угорських громад) olvasható. (Arról már nem is beszélve, hogy a magyar zászló kifüggesztése is hagy némi kívánnivalót maga után, hiszen függőleges sávozással helyezték ki az eseményen.)

Az álhírt elemző Mukachevo.net az esettel összefüggésben két dologra hívja fel a figyelmet. Egyrészt arra, hogy korábban hasonló félrevezető hír jelent meg a ruszinok autonómiatörekvéseiről is. Másrészt a közelmúltban került nyilvánosságra Putyin tanácsosának a levelezése, melyben nemcsak Ukrajna, hanem konkrétan Kárpátalja destabilizációjának tervéről is szó esik.

Az ukrán állami szervek olyannyira komolyan vették a helyzetet, hogy az álhír miatt az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) nyomozásba kezdett, sőt mi több, már elő is állították a felelősöket.

A hivatal ukránellenes erők megerősödéséről számol be, melyek célja a társadalmi rend és nyugalom megbontása a térségben és országosan egyaránt.

– A biztonsági szolgálat kivizsgálta a cikkben tényként felvetetteket, kihallgatta az írásban említett személyeket. A nyomozás eredményeként világossá vált, hogy a bejegyzésben közölt információk valótlanok – tette közzé az SZBU kárpátaljai kirendeltsége Facebook-oldalán.

A hivatal előállította a félrevezető információkért felelős személyeket, és a törvény által előírt módon felelősségre vonja őket.

Kárpátalja.ma