Kárpátaljai magyar nevelőszülők képzése Nagyberegen

A Kezünkben a Jövő Alapítvány, a Sámuel Alapítvány, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége és az ungvári Családokkal, Gyermekekkel és Fiatalokkal Foglalkozó Szociális Szolgálatok Központja közös szervezésében magyar nevelőszülők számára tartottak képzést július 21–24. között Nagyberegen.

Az ún. családi típusú gyermekotthonban 18 éves korukig gondoskodnak a szülők a rájuk bízott öt-tíz állami gondozott gyermekről, míg a befogadó családokban egy-négy gyermek él. Az őket gondozó nevelőszülők kétévente kötelező képzésen vesznek részt. A Nagyberegi Református Líceumban megtartott négynapos programra ezúttal hat család – 11 nevelőszülő és 35 gyermek – érkezett.

A felnőttek számos előadást hallgathattak meg: Ember Emese, a Genius Jótékonysági Alapítvány munkatársa a továbbtanulási lehetőségeket vázolta fel, míg azungvári Családokkal, Gyermekekkel és Fiatalokkal Foglalkozó Szociális Szolgálatok Központja munkatársai a nevelőszülők jogi és szociális témájú kérdéseire válaszoltak. Greschikné Török Orsolya, a Ciklus-show tanácsadója a serdülőkorba került fiatalok testi működéséről beszélt a szülőknek. Emellett a rendőrség szakembere a gyerekeket érintő veszélyekre hívta fel a figyelmet.

A szülők lelki feltöltődéséről ifj. Pocsai Sándor, Taracközi Ferenc és Taracközi Gerzson református lelkészek gondoskodtak, valamint Taracköziné Nemes Mónika lelkész, lelkigondozó-grafológus, hétgyermekes családanya mutatta meg a szülőknek a konfliktuskezelés és a gyerekek hitbeli fejlődésének útját.

Eközben a gyerekek kézműves foglalkozásokon, játékos programokon, mesenézésen, vetélkedőkön kapcsolódtak ki.

A közös programok sem maradtak el: elsősegély-nyújtási előadáson, teremkerékpáros bemutatón, családi vetélkedőn, strandoláson és a Szilágyi László és Gabriella által tartott táncházon vehettek részt a családok.

A képzés végén a nevelőszülők államilag akkreditált oklevelet kapnak, mely újabb két évre feljogosítja őket a rájuk bízott gyermekek gondozására.

A programot az EMMI Gyermekvédelmi és Gyámügyi Főosztálya támogatta.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma