Kárpátalján járt Vitalij Klicsko

Országos kampánykörútjának részeként október 19-én Ungvárra és Csapra látogatott Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere, aki első helyen szerepel Petro Porosenko Blokkjának választási listáján.
A kárpátaljai látogatás első helyszíne Csap volt, a politikus az Európa téren találkozott a helyi lakosokkal.

Az Udar párt vezetője ezután több száz ungvári lakoshoz intézett beszédében arra kérte a hallgatóságát a Színház téren, hogy ne adják el szavazataikat, hiszen az országot irányító parlamenttől függ majd Ukrajna jövője.

Az egykori ökölvívó világbajnok toleranciára szólította fel a politikai ellenfeleket és arra buzdította az ungvári lakosokat, hogy a Porosenko pártjának támogatásával induló Udar-os Robert Horvatra adják le voksaikat vasárnap. Klicsko hangsúlyozta, hogy pártjának soha nem kellett szégyenkeznie képviselői cselekedetei miatt, akik az ország és az emberek érdekeit tartják szem előtt. A politikus szerint ugyanakkor csak együttes erővel képesek végrehajtani az ország számára elengedhetetlen reformokat.

A mukachevo.net nyomán.