Kárpátalján kampányolt az ukrán elnök

Kárpátaljára látogatott pénteken Petro Porosenko ukrán államfő, aki országos elnökválasztási kampánykörútja keretében hivatalos rendezvényeken vett részt és mondott beszédeket.

Az ukrán elnök délelőtt repülőgéppel érkezett Ungvárra, majd onnan kíséretével együtt – a kárpátaljai utak katasztrofális állapota miatt – helikopterrel szállították a Huszt melletti Vörös mezőre, ahol a tiszavirágéletű Kárpát-Ukrajna 1939-es kikiáltásának 80. évfordulója alkalmából tartottak ünnepi megemlékezést. Porosenko több száz olyan közigazgatási alkalmazott előtt mondott beszédet, akiket péntekre szabadságoltak és buszokkal szállítottak helyszínre.

Az államfő köszönetet mondott az egykori államkezdemény „hőseinek”, mert harcba szálltak – mint fogalmazott – „az öt évvel ezelőtti Majdan önvédelmi századaihoz hasonlóan” Ukrajna védelmében, annak „fantasztikus jövőjébe vetett hittel a szívükben”, amely hit – szerinte – minden akadály ellenére győzedelmeskedett.

Az elnök megköszönte a kárpátaljai katonáknak az „orosz agresszió” visszaverésében játszott szerepüket, különös tekintettel a munkácsi 128-as hegyivadász dandárra és a Karpatszka Szics Hősei elnevezésű kárpátaljai határőregységre. Az államfő 23 százalékos fizetésemelést helyezett kilátásba a kárpátaljai katonáknak.

A huszti megemlékezést követően Porosenko Ungváron, a Kárpátalja Megyei Regionális Fejlesztési Tanács ülésén elmondta, hogy ma az országban minden feltétel adott az általános gyarapodáshoz, fejlődéshez és „Ukrajna demonstrálja a világnak kitartását és rendíthetetlenségét a kitűzött célok elérésében”. Külön hangsúlyozta, hogy Ukrajnában jól halad a decentralizáció a területi integritás feltétlen betartásával és „bármiféle autonómia kikényszerítésének a feltétlen elutasításával, mivel Ukrajna unitárius állam”. Az elnök „rekordösszegű” állami támogatást ígért Kárpátaljának az úthálózat javítására.

Petro Porosenko kora este elnökválasztási kampányrendezvényt tartott az Ungvár központjában található Petőfi téren, ahol emiatt nem tarthatta meg a helyi magyarság három évtized óta hagyományos március 15-i megemlékezését. Az államfő beszédét – ahogy az elmúlt napokban Ukrajna több megyeszékhelyén is történt – tiltakozók bekiabálása zavarta meg. Az interneten közzétett videofelvételek tanúsága szerint a rendőrök két fiatal rendbontót emeltek ki és vezettek el a tömegből.