Kárpátalján ülésezett a Magyar Ifjúsági Konferencia

A kárpátaljai Antalócon tartotta harmincadik ülését a Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK).
Az egyeztető fórum évente egy alkalommal Magyarországon, egy alkalommal pedig külhoni területen tartja ülését, 2010 után most újra Kárpátaljára esett a választás. A régiónk elnöke, Rigó István a kárpátaljai magyar doktoranduszokat tömörítő Momentum Doctorandus képviselője, így a rendezvénynek ez a szervezet volt a házigazdája.
A tagszervezetek képviselői április 22-én érkeztek, amikor is csapatépítő esten vettek részt, amelyhez a jó hangulatot a Csipkés együttes szolgáltatta.
A konferencia érdemi részére másnap, április 23-án került sor. A Magyar Ifjúsági Konferenciát Schanda Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériuma ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára, dr. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, Buhajla József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja és dr. Kota György kormánybiztosi koordinátor köszöntötte.
A MIK éves munkájáról Szórád Gábor, a szervezet elnöke adott tájékoztatást. Beszámolójában elmondta, hogy az egy évvel korábbi célkitűzésnek eleget téve a konferencia idén jogi személlyé alakult.

99628_2
A konferencia régiós elnökei rövid beszámolót tartottak a tagszerveztek tevékenységéről. Somogyi Attila (Burgenland), dr. Kaszás Mihály (Muravidék), Czibula Ádám (Felvidék), Gulyás Tibor (Magyarország), Talpas Botond (Erdély), Sóti Attila (Vajdaság), Szórád Gábor (nyugati szórvány), Rigó István (Kárpátalja) a régiók programjait és problémáit vázolták, majd javaslatot tettek a megoldandó feladatokra.
A délután folyamán kárpátaljai jótékonysági kezdeményezésekről, a Pannon UniFest művészeti fesztiválról és az Új Nemzedék Központ működéséről hallhattak előadást a résztvevők.
A munka az új, jogi személy alapszabályzatának a módosításával, majd a zárónyilatkozat kidolgozásával fejeződött be.
Esti programként Ungvár városát nézhették meg a résztvevők, valamint a Sodró együttes koncertjén, táncházán vettek részt.

Bogáthy Boglárka
Kárpátalja.ma