Kígyóson lakossági fogadónapot tartottak

Június 26-án Bihari András, a járási tanács elnöke és Ihor Szviscso, a járási állami közigazgatási hivatal elnöke Kígyósra tettek munkalátogatást, ahol tájékozódtak a település lakosságát foglalkoztató problémák felől, valamint kiszállásos fogadónapot tartottak. A községben elért eredményekről és problémás kérdésekről Nagy Attila tájékoztatta a vendégeket. Többek között említést tett a helyi óvoda belső felújításáról, amely során kicserélték a nyílászárókat.
A járás vezetői tájékozódtak az eu-s projekt és az ENSZ Közösségorientált helyi fejlődés c. közös kezdeményezés megvalósításának menetéről. Mint kiderült, az ENSZ és a járási költségvetés társfinanszírozásával, valamint a falu lakosságának támogatásával tart az utcai világítás kiépítése. A polgármester elmondása szerint július 5-ig be szeretnék fejezni ezeket a munkálatokat, majd energiatakarékos égőket szerelnek fel.
Nagy Attila beszámolt arról is, hogy a kígyósiak aktívan bekapcsolódtak a településrendezési munkálatokba, a község területén szemeteskukákat helyeztek el.
A munkalátogatással egybekötve a járás elöljárói lakossági fogadónapot is tartottak. A falusiak kimerítő, érdemi válaszokat kaptak az általuk feltett kérdésekre, többek között Sinkevics Erikától, az Állami Földbizottság városi-járási főosztályának vezetőjétől. Sass Károly például a földviszonyok rendezéséről érdeklődött. Az ismert borász kimerítő választ kapott a kérdéseire.
Forrás: A Beregszászi Járási Tanács Sajtószolgálata