kilakoltatas

Kilakoltatható-e a gyermekes albérlő?

„Három évvel ezelőtt bejelentettem a lakásomba egy albérlőt három kiskorú gyermekével együtt. A lakcímnyilvántartási hivatalban bejegyezték a nevük mellé, hogy albérlők. Sajnos, nem fizetik rendszeresen a bérleti díjat, egyre arcátlanabbul viselkednek és elköltözni sem hajlandók. A lakcímnyilvántartási hivatalban érdeklődésemre azt mondták, hogy a lakcímbejegyzés megszüntetéséhez, a kilakoltatáshoz szükség van az albérlők beleegyezésére, mivel 18 évesnél fiatalabb gyerekek is vannak közöttük. Kérdésem az volna, hogy jogomban áll-e kiíratni és kiköltöztetni a saját lakásomból ezeket a számomra teljesen idegen embereket a beleegyezésük nélkül?”

– Amennyiben az albérlők bérleti szerződés alapján laknak önnél, a helyzet viszonylag egyszerű, hiszen a szerződés lejárta vagy felmondása esetén automatikusan kénytelenek lesznek elhagyni a lakást, s ezzel a lakcímbejegyzés alapja is megszűnik. A szerződésbontás és a bérelt lakóhely elhagyásának feltételeit rendszerint maga a szerződés rögzíti.

Bérleti szerződés hiányában a kérdés jogi úton rendezhető. Ehhez önnek keresetet kell benyújtani a bíróságon, melyben fel kell sorolnia minden, a lakók kilakoltatása mellett szóló érvet és tényt. Arra valóban érdemes felkészülnie, hogy a körülményektől függően, a kiskorú gyerekek védelmében a bíró esetleg igyekszik majd megakadályozni, hogy a család egyik napról a másikra az utcára kerüljön, ami miatt adott esetben elhúzódhat a távozásuk az ön ingatlanából.

hk
Kárpátalja hetilap