Kisebbségek jogfosztása Ukrajnában – Elkezdődött a XXVII. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem

Huszonhetedszer szervezi meg a Kárpátaljai Nyári Szabadegyetemet a Kisebbségekért ─ Pro Minoritate Alapítvány és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség július 3–7. között Felsőszinevéren.

Az idei év témája: Kisebbségek jogfosztása Ukrajnában.

A megnyitón Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke elmondta, hogy sokat küzdöttek a kárpátaljai kisebbségek jogfosztásának ügyében. Hangsúlyozta, hogy a helyi magyarok voltak azok, akik leghatározottabban kiálltak jogaik mellett Ukrajnában. Kitért az elkövetkezendő választások fontosságára, mely egyfajta hangsúlyváltást jelent az élet minden területén. Majd kiemelte, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa napirendre tűzte az ukrán nyelvtörvényt, mely már önmagában is kuriózumnak számít.

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár kiemelte, hogy ezeknek a táboroknak legfontosabb feladata a számvetés. – Foglalkozzunk a múlttal, jelennel és a jövővel!” – fogalmazott az államtitkár. Végezetül az előrehozott parlamenti választások fontosságának adott hangot. – Most tényleg nagy a tét! Ezért kérek mindenkit, kapcsolódjon be ebbe a kampányba és segítsen, ahogy tud, hisz a kárpátaljai összefogás csak így tud sikereket elérni – zárta gondolatait Potápi.

A megnyitót követően a Kárpát-medencei magyarság képviselői nemzetpolitikai kerekasztal-beszélgetéseken ismertették az anyaország, illetve az elszakított országrészek aktuálpolitikai helyzetét. Délután a határ menti és határon átívelő együttműködések kérdése kerül előtérbe. A napot a Chioggiai csetepaté c. szabadtéri színházi előadás zárja a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház előadásában.

Mondik Márta
Kárpátalja.ma