Könnyen dőlnek a Lenin-szobrok Ukrajnában

Anton Herascsenko, az ukrán belügyminiszter tanácsadója közlése szerint újabb Lenin-szobrot döntöttek le hétfőre virradóra a kelet-ukrajnai Harkiv megyében – olvasható az mno.hu oldalán.

Előző este a megye székhelyén, Harkiv város főterén, az Ukrajna egységéért tartott tömeggyűlésen a résztvevők az ország legnagyobb, mintegy 20 méter magas Lenin-szobrát döntötték le. Az 1917-es „nagy októberi szocialista forradalom” vezérének emelt emlékművet daru és drótkötelek segítségével letaszították talapzatáról. Egy ember a fején megsérült, amikor az egyik sodrony elszakadt.

Arszen Avakov ukrán belügyminiszter közben bejelentette, hogy az emlékmű megrongálása ügyében a vizsgálatot lezárják, mert a szobor eltávolítására Ihor Baluta, a megye kormányzója adott utasítást.

Ugyanennél a szobornál ez év februárjában – a Viktor Janukovics elnök hatalma elleni tüntetések idején – helyi önkéntesek kerítést és sátortábort emeltek, hogy a szobor ne essen áldozatául az országszerte megkezdődött Lenin-szobordöntési hullámnak. A jelenséget az ukrán média Lenin-hullásnak keresztelte el. Akkoriban mintegy kilencven Lenin-emlékmű hullott a porba, főként Közép-Ukrajnában.