Következnek az EP-választások

A magyarországi parlamenti választások után is folytatódik a nagyvilágban, az anyaország határain kívül élő, magyarországi állandó lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok választási névjegyzékbe történő regisztrációja. Ezzel, valamint az európai parlamenti választásokkal kapcsolatosan kértünk tájékoztatást Bacskai József ungvári magyar főkonzultól.

– Kárpátalján rendben zajlottak az országgyűlési választások?

– Minden zavartalanul és rendben zajlott, jól vizsgázott az új választási rendszer, a részvételi arány a választás napján meghaladta a magyarországit. Sajnos, a külképviseletekről és a postai úton a választási központhoz beérkezett összes levélszavazat egy része érvénytelen volt, mert sokan nem ragasztották le a szavazatot tartalmazó borítékot, a válaszborítékot, illetve az azonosító nyilatkozatot nem írták alá, vagy nem jól, pontatlanul töltötték ki. Feltételezzük azonban, hogy Kárpátalján ilyen eset kevés volt, ugyanis a választókat előzetesen, részletekbe menően tájékoztattuk a szavazáshoz kapcsolódó szabályokról.

– Továbbra is lehet regisztrálni a választói névjegyzékbe?

– Függetlenül attól, hogy a 2014-es országgyűlési választások befejeződtek Magyarországon, a választói névjegyzékbe történő felvétel folyamatosan zajlik. Azok a határainkon kívül élő, állandó anyaországi lakhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok, akik eddig még nem regisztráltak, ezt az interneten keresztül, a www.nvi.hu honlapon elektronikusan, illetve személyesen a magyar konzulátusokon beszerezhető nyomtatványon továbbra is megtehetik. Aki csak magyarországi tartózkodási hellyel rendelkezik, és még nincs a választási névjegyzékben, és élni kíván a választási jogával, annak is regisztrálnia kell.

– Közelegnek az európai parlamenti választások. Részt vehetnek-e ezen az ukrajnai magyarok?

– A magyarországi európai parlamenti választásokon a hatályos jogszabályok szerint azok a 18 év feletti magyar állampolgárok vehetnek részt, akik rendelkeznek Magyarországon állandó lakóhellyel, valamint az Európai Unió más tagállamának állampolgárai, akik a szavazáskor Magyarországon tartózkodnak.

– Azok a Kárpátalján élő, magyar állampolgárok, akik nem rendelkeznek állandó magyarországi lakcímmel, a május 25-én megrendezésre kerülő európai parlamenti választáson nem tudnak részt venni.

Azok a Kárpátalján tartózkodó és élő állampolgárok, akiknek Magyarországon bejelentett, állandó lakcímük van, és az Európai Uniós választás napján, május 25-én Ukrajnában lesznek, kérhetik, hogy valamelyik ukrajnai magyar külképviseleten, Beregszászban, Kijevben, Ungváron szavazhassanak. Ehhez kérelmet kell benyújtaniuk a magyarországi állandó lakóhelyük szerinti jegyzőnél, vagy elektronikusan is kérhetik a www.nvi.hu honlapon. A kérelem beérkezésének határideje legkésőbb 2014. május 17. közép-európai idő szerint 16.00 óra lehet.

Néhány jó tanács az online felületen történő átjelentkezésnél: fokozottan figyeljenek oda a személyi igazolványaikban szereplő adatok pontos megadására, egy ékezethiba is a jelentkezés elutasításához vezet. Születési hely megadásánál ne felejtkezzenek el a pontos kerület feltüntetéséről. Az átjelentkezésnél figyelmesen jelöljék meg és jegyezzék meg az ukrajnai külképviseleteink egyikét, ahol a szavazatukat le kívánják adni. Amennyiben a külképviseleti névjegyzékbe jelentkezés elutasításra kerül, az elutasító határozatot nem célszerű megfellebbezni, inkább ismételjék meg a bejelentkezést újra.

Mindenkit, aki a feltételeknek megfelel és időben átjelentkezik az ukrajnai külképviseleteink valamelyikére,tisztelettel várunk 2014. május 25-én az európai parlamenti választásokon.

dózsa