Közvilágítási hálózatot építettek ki a Vereckei-hágó felé

Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma támogatásával a Volóci járás négy településén létesítettek új közvilágítási hálózatot, mely a Vereckei-hágóhoz vezető utat teszi biztonságosabbá. A magyar finanszírozással megvalósult projekt keretében Verebes (Verbjazs), Rákócziszállás (Zavadka), Újroztoka (Nova Roztoka) és Petruszovica utcái modern LED-es égőkkel gazdagodtak.

Ivan Pivkacs, Verebes polgármestere felelevenítette a község és a magyarországi Ajak település között már ötödik éve tartó együttműködés történetét. Kiemelte, a megvalósult fejlesztések a lakosok javát szolgálják.

− Két hónap leforgása alatt sikerült kiépíteni a 17 kilométeres közvilágítási hálózatot. Közel 200 égő világítja meg a négy település utcáit – mondta a polgármester, majd beszélt a folyamatban lévő óvoda-felújításról is. – A legfájóbb probléma mégis a járhatatlan út kérdése, melynek előremozdítása érdekében Mihajlo Laba parlameni képviselővel folytattunk tárgyalásokat.

Ezután Ivan Pivkacs azzal a kéréssel fordult a magyarországi diplomatákhoz, hogy segítsenek az alsóvereckei (Nizsnyi Vorota) területi egészségügyi központ és mentőállomás fejlesztésében.

Dr. Grezsa István miniszteri biztos reményét fejezte ki a jövőbeni kooperáció sikeres lebonyolítására. Hozzátette, a Magyarország által nyújtott támogatások egy gesztuspolitika részei, amelyben a többségi nemzet tagjait is erejéhez mérten igyekszik segíteni.

− A rossz utak, a szeméttelepek és a szennyvízgyűjtők hiánya, illetve az oltóanyag-probléma sem nemzetiségi hovatartozás kérdése – jegyezte meg dr. Grezsa István.

– A továbbiakban is igyekszünk folytatni a korszerűsítéseket, beleértve a 11 ezer ember egészségügyi ellátásának fejlesztését. Örömmel vennénk, amennyiben központi, kijevi forrásokkal együttműködve végezhetnénk az újításokat, hiszen a magyar közösségekben végzett felméréseink szerint az elvándorlás egyik fő oka az egészségügyi ellátás alacsony színvonala. Magyarország megbízható szomszédként továbbra is támogatja a hasonló kezdeményezéseket, ám nem vállalhatja magára az ukrán állam feladatait.

− Fantasztikus eredmény, hogy több évtized után sikerült négy településen megvalósítani a közvilágítást. Magyarország nem üres ígéreteket fogalmazott meg, hanem szemmel látható tettekkel bizonyította segítőkészségét – kezdte beszédét Buhajla József.

Magyarország Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja a polgármester szavaira reagálva az úthálózat rendbehozásával kapcsolatban kifejtette, az évek óta fennálló probléma megoldására már történtek próbálkozások, melyek nem Magyarország hibájából torpantak meg.

Buhajla József reményét fejezte ki, hogy a február 7-ei külügyminiszteri találkozó pozitív hatással lesz a két ország kapcsolatára, mindazonáltal hozzátette, külön kell kezelni Budapest és Kárpátalja, illetve Budapest és Kijev kapcsolatát.

Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja gratulált az elért eredményekhez, illetve kifejtette, a hozzá tartozó konzuli kerületben is törekednek az infrastrukturális és modernizációs projektek mihamarabbi kivitelezésére.

Megköszönte a támogatást Roman Pivkacs, a projektet lebonyolító Vereckei-hágó társadalmi szervezet vezetője, valamint Viktor Felbaba járási tanácsi képviselő is.

Dr. Grezsa István a KISZónak adott nyilatkozatában elmondta, Verebes és a környékbeli falvak hosszú évek óta tulajdonképpen a Vereckei emlékmű őrtállói. Ez alapján alakult ki az együttműködés, amely révén Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma támogatásával több évtizedes hiányt pótolva valósult meg a közvilágítás.

− Ez a fény jelképesen bevilágíthatja Magyarország és Ukrajna, különösképpen Magyarország és Kárpátalja együttműködésének jövőjét, igaz, az utóbbi a rossz államközi kapcsolatok ellenére is zavartalan. Remélem, hogy ez az újabb gesztus megmutatja azt a jószomszédi elkötelezettséget, melyet Magyarország mindig is tanúsított Ukrajna, különösképpen pedig Kárpátalja valamennyi nemzetisége irányába – mondta a miniszteri biztos.

– Itt már magyar szó nincs, ám itt van a Vereckei emlékmű, amely emlékeztet bennünket a honfoglalásra, az 1100 éves múltunkra.

Ezért örömmel támogatjuk a hágó mindkét oldalán fekvő településeket, melyek lakosai jó emlékeket őriznek Magyarországról, jó szívvel viseltetnek a fejlesztéseink iránt, amelyek nemcsak a magyar közösséget, hanem a többségi nemzet tagjait is segítik. Bízom benne, hogy a jövőben előrelépünk az egészségügyi fejlesztésekben is, hiszen több ezer ember ellátásáról van szó. Magyarország hosszú ideje a védőoltásoktól kezdve az egészségügyi műszerek felajánlásán keresztül az intézmények támogatásáig, eddig is sok-sok milliárd forintot invesztált a térség fejlesztésébe – zárta a beszélgetést dr. Grezsa István.

Csuha Ivett