latasserult gyerekek

Látássérült gyerekek központja Ungváron

Augusztus 21-én az óvodák számára bemutatták a látássérültközpont létrehozásának projektjét Ungváron – adta hírül a zaholovok.com.ua.

A központ a 36. számú óvodában fog működni, ahol a gyerekek lehetőséget kapnak látásfunkciójuk stabilizálására vagy teljes helyreállítására. A projekt megvalósítását a szlovák kormány, a Szlovák Nemzetközi Fejlesztési Együttműködési Ügynökség, az Ungvári Városi Tanács oktatási hivatala és a Vested Kárpáti Emberi Jogi Ügynökség civil szervezet támogatja.
– Évekkel ezelőtt már működtek olyan csoportok, ahol tiflopedagógusok (látássérült gyerekek fejlesztésével foglalkozó személyek) foglalkoztak a gyerekekkel. A programnak köszönhetően most újra segíthetünk a látássérült gyerekeknek – mondta Vira Sztan, a 36. sz. óvoda igazgatója.
– A közel hatezer ungvári óvodás közül minden ötödik látásproblémákkal küzd. A távollátás, rövidlátás, asztigmia (nem pontszerű leképezés), szemtengelyferdülés (kancsalság) lehet genetikailag kódolt, de kiválthatják különböző tényezők is. Ma már nehezen tudjuk elképzelni az életet számítógép, táblagép, elektronikus könyvek, mobiltelefon nélkül, ám ezek használata károsíthatja a gyermek látását. A központban elsősorban a szembetegségek kialakulásának megelőzésével, s a már kialakult elváltozások fejlődésének megakadályozásával foglalkoznak a gyógypedagógusok és az orvosok – mondta Okszana Hicska gyermek szemorvos.
– A szlovák kormány segítségével sikerült megvásárolni a látássérült óvodások kezeléséhez szükséges korszerű felszerelést – mondta Viktor Scsadej megbízott ungvári polgármester.
Mikola Jackov, a Vested szervezet elnökhelyettese elmondta, hogy a központ létrehozását a Szlovák Nemzetközi Fejlesztési Együttműködési Ügynökség ötezer euróval támogatja. A már megvásárolt felszerelésnek köszönhetően évente 90 látássérült gyermeket kezelhetnek a központban. Mivel azonban mintegy ezer gyermeknek lenne rá szüksége Ungváron, ezért további fejlesztéseket terveznek.
A zaholovok.com.ua nyomán