Látszólag mindenkivel szemben álló fegyveres csoportok tűntek fel Kelet-Ukrajnában

Az utóbbi időben olyan, látszólag független fegyveres csoportok kezdtek tevékenykedni a kelet-ukrajnai harcok övezetében, amelyek mintha nem tartoznának sem az orosz hadsereg kötelékébe, sem az önhatalmúlag kikiáltott, szakadár donyecki, illetve luhanszki „népköztársaságok” fegyveres erőihez.

Ez azonban csak a látszat, ezeknek a csoportoknak a megjelenése is Moszkva műve – jelentette ki Dmitro Timcsuk, a kijevi katonapolitikai kutatóintézet vezetője hétfői sajtótájékoztatóján.

A szakértő – aki egyben az ukrán hatóságok által a szakadárok ellen indított, Kijev által terrorellenesnek nevezett hadművelet övezetében adatokat gyűjtő Információs Ellenállás nevű szervezet vezetője – most az Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök által alapított Népi Front nevű párt katonai tanácsának koordinátoraként tartott Kijevben sajtótájékoztatót.
Timcsuk az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) minapi közléseire reagált, amelyek szerint az utóbbi időben olyan Kijev-ellenes „terrorista” csoportok kezdtek tevékenykedni a Donyec-medencében, amelyek nem engedelmeskednek sem az orosz parancsnokságoknak, sem pedig a kelet-ukrajnai szakadár erők vezetőinek.
A szakértő szerint javarészt ezek a „látszólag senkinek sem engedelmeskedő” fegyveresek sértik meg a szeptember 5-e óta érvényben lévő tűzszüneti egyezséget. Rámutatott ugyanakkor arra, hogy minden valószínűség szerint őket is Moszkva látja el fegyverekkel, és részei Vlagyimir Putyin orosz elnök Ukrajnát destabilizáló tervének.
„A Kremlben találták ki azt, hogy a donyecki és a luhanszki szeparatisták képesek orosz segítség nélkül is harcba szállni. Valójában a konfliktus kirobbanása előtt igen kevés laktanyája volt a Donyec-medencében az ukrán fegyveres erőknek. Tehát ostoba mese mindaz, amivel Moszkva meg akarja győzni a világot, hogy a szeparatisták rendkívül nagy számú páncélozott járműveiket, tüzérségi fegyvereiket és a lőszereket ukrán laktanyák elfoglalásával szerezték” – tért ki a szakértő.
Timcsuk szerint noha Moszkva továbbra is tagadja, hogy kapcsolatban állna a kelet-ukrajnai szakadárokkal, ezt már nyilvánvalóan senki sem hiszi el. Feltételezése alapján ezért Vlagyimir Putyin tudatában van annak, hogy a nemzetközi közösség előtt „felelősséget visel” a donyecki és a luhanszki „népköztársaságok” tetteiért, így „hivatalosan” ezek a szervezetek nem tehetik meg, hogy ne tartsák be a minszki tűzszüneti egyezséget.
„Ezért lett szüksége a Kremlnek egy harmadik, látszólag független erőre, hogy az a tűzszüneti megállapodás ellenére folytassa a harcot” – magyarázta a szakértő. Timcsuk érvelése szerint ezeket a „független csoportokat” is Moszkva látja el fegyverekkel. Ezt azzal támasztotta alá, hogy ugyanúgy, miként a „népköztársaságiaknak”, ezeknek a fegyvereseknek sem lehetnek máshonnan, csakis Oroszországból Grad rakéta-sorozatvetőik, harckocsijaik és aknavetőik, valamint azokhoz tartozó lőszereik és üzemanyaguk.
„Ez afféle rejtett +terv a tervben+, amely azt a célt szolgálja, hogy Oroszország továbbra is fenntartsa az instabil helyzetet Ukrajnában” – összegezte véleményét a szakértő.