Légvédelmi rendszert fejleszt Ukrajna és Lengyelország

Ukrajna és Lengyelország közös erővel fejleszt ki egy olyan légvédelmi rendszert, melynek célja a különböző stratégiai létesítmények, valamint a földi erők védelme. A lengyel WB Electronics és az ukrán Ukroboronprom cég vesz részt a terv megvalósításában.

Roman Mushal, a WB Electronics képviselője elmondta, hogy a légvédelmi rendszerhez szükséges feltételek egy része már adott, s a projekt az ukrán R-27 típusú rakétára épít, melynek legfőbb elemei – motor, önirányító fejek stb. – szintén adottak. Mushal szerint mintegy három évbe telik, hogy elkezdjék az ilyen típusú rakéták tömeggyártását Lengyelországban – jelentette a zn.ua ukrán hírportál január 9-én.

A rendszert a fontosabb épületek, objektumok és földi csapatok védelmére használják majd, hogy kiküszöböljék a légi támadásokat. Az infravörös vezérlésű rakéták aktív hatósugara mintegy 30 km lesz.

A rakétarendszert egy lengyel gyártmányú Jelcz 662D típusú teherautóra szerelik, és függőleges indítószerrel látják majd el.

Kárpátalja.ma