Lengyelországban feltartóztattak egy Moszkva által körözött ukrán háborús veteránt

A lengyel hatóságok feltartóztattak egy Moszkva által az Interpol közvetítésével körözött volt ukrán háborús veteránt, Ihor Mazurt, aki a vasárnap esti ügyészségi döntés nyomán a kiadatási eljárás befejezéséig a kelet-lengyelországi Lublinban működő ukrán konzulátuson lakhat, a lengyel hatóságok rendelkezésére állva.

A lengyel média szombaton számolt be arról, hogy a férfit az Oroszország által kiadott nemzetközi elfogató parancs alapján feltartóztatták a lengyel-ukrán határon, amikor Varsóba tartott egy biztonságpolitikai konferenciára.

Ihor Mazur a kelet-ukrajnai harcokban vett részt. Tagja az Ukrán Nemzeti Szövetség-Ukrán Nemzeti Önvédelem (UNA-UNSZO) nevű radikális jobboldali ernyőszervezetnek, és munkatársa az ukrán emberi jogi hivatalnak. Egyike azoknak az ukrán aktivistáknak, akik ellen Oroszország büntetőjogi eljárást indított el azzal a váddal, hogy a kilencvenes évek közepén a csecsen szakadár fegyveresek oldalán az orosz hadsereg ellen harcoltak.

A lengyel újságíróknak Mazur vasárnap elmondta: Oroszország 2000-ben gyanúsította őt meg Csecsenföldön elkövetett bűntettekkel, így kiadatása esetén hosszú börtönbüntetés fenyegetné. A veterán harcos ugyanakkor azt állította: nem vett részt a neki tulajdonított tettekben.

A lengyel ügyészség eredetileg Mazur hétnapos előzetes letartóztatását kezdeményezte volna, a lublini ukrán konzul közbenjárására viszont végül nem nyújtotta be az erre vonatkozó bírósági indítványt.

Az, hogy Mazur szabadlábon marad az ügy tisztázásáig, a lublini ügyészségi szóvivő szerint nem egyenlő a kiadatási eljárás leállításával. A lengyel hatóságok várják, hogy Oroszország elküldje az üggyel összefüggő iratokat, ezek elemzése után hoz további döntéseket a bíróság, majd az igazságügyi miniszter.

Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszter a történtek kapcsán azt mondta: a lengyel határőrségnek kötelessége volt feltartóztatni a nemzetközileg körözött személyt, a további döntéseket a nemzetközi jognak megfelelően hozzák majd meg. Czaputowicz megjegyezte: előfordul, hogy „a résztvevő felek néha visszaélnek” az Interpolról szóló megegyezésekkel.

Az ukrán emberi jogi szóvivő előzőleg arra kérte az ukrán diplomáciát, hogy járjon közbe Mazur szabadon bocsátásáért. Szombaton a kijevi lengyel nagykövetség előtt több tucat ember tüntetett a volt harcos letartóztatása ellen.