Lesz második választási forduló Ungváron. Eredmények!

Közzétette a helyhatósági választások ungvári végeredményét a helyi választási bizottság november 2-án. Kilenc pártnak – köztük a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek (KMKSZ) – sikerült átlépnie az 5 százalékos küszöböt, így ők delegálhatják küldötteiket a városi tanácsba. Az eredményeket továbbították a Központi Választási Bizottság felé.

A pmg.ua hírportál tudósítása szerint november 15-én lesz a második forduló a város polgármesteri székéért, ahol a Vidrodzsennya színeiben induló Bohdan Andrijiv (10 740 szavazat) küzd meg a független Szerhij Ratusnyakkal (7169).

Az Ungvári Városi Tanácsba és a megyei tanácsba bejutók listáját is közzétették, ám nem zajlott minden problémamentesen.

Az eredményeket még október 30-án véglegesítették – közölte Jakiv Csernobuk, a választási bizottság elnöke –, de a tanács egyes tagjai nem írták alá azt. Csernobuk az egyik, általa meg nem nevezett párt képviselője nyomásgyakorlásának tudta be a passzivitást.

Viktorija Filatova, a választási bizottság titkára hangsúlyozta, hogy ő sem írta alá a szavazási jegyzőkönyvet, mivel úgy gondolja, hogy pontatlanok az információk és az Ellenzéki Blokkra leadott szavazatok egy részét a Nas Kraj kapta meg. Csernobuk ugyanekkor emlékeztetett rá, hogy ha a politikai erők valamelyike nem elégedett a végeredménnyel, akkor a bírósághoz fordulhat jogorvoslatért.

Az Ungvári Városi Tanácsba bejutott pártok listája:

Vidrodzsennya – 18,18% (9 képviselő)

Petro Porosenko Blokkja – 9,77% (5 képviselő)

Patriot – 9,55% (4 képviselő)

Nas Kraj – 7,46% (4 képviselő)

Európa Párt– 7,41% (3 képviselő)

Batykivscsina – 6,69% (3 képviselő)

Jedinij Centr – 5,67% (3 képviselő)

Szamopomics – 5,38 (3 képviselő)

KMKSZ – 5,23% (2 képviselő).

Kárpátalja.ma