Magasabb bért követeltek a vasutasok

Tiltakozó akciót tartottak a vasutasok december 27-én, többek között Ivano-Frankivszk, Krivij Rih és Poltava vasútállomásain álltak meg néhány percre a vonatok az Ukrzaliznicja, az állami vasúttársaság azon döntése nyomán, hogy csupán a mozdonyvezetők bérét szándékoznak megemelni – jelentette az UNIAN hírügynökség.

A tiltakozást Ukrajna Mozdonyvezetőinek Szabad Szakszervezete szervezte. Az akció résztvevői jelezni kívánták az államnak és az állami vasúttársaság vezetőinek, hogy szerintük a duplájára kellene emelni a bérét a szállítási folyamatban közvetlenül részt vevő valamennyi vasúti dolgozónak – a mozdonyvezetőknek és segéd-mozdonyvezetőknek, az utaskísérőknek, a sebességszabályozóknak, a vasútállomások ügyeleteseinek, a szerelőknek stb.

Szemen Karikov, a szakszervezet vezetője közölte, a tiltakozás nem volt hatással a vasúti forgalomra, mivel csupán 25 percig tartott, s csak az állomásokon került rá sor, és nem a vasúti pályán. Ez nem sztrájk volt, hanem tiltakozó akció, mivel résztvevői nem hagyták el munkahelyeiket, s folytatták feladataik ellátását – magyarázta Karikov.

Az Ukrzaliznicja reagálásában emlékeztetett, hogy december 22-i rendeletükkel 32–45%-kal tervezték emelni a mozdonyok személyzetének – a mozdonyvezetőknek és a segéd-mozdonyvezetőknek – havi átlagkeresetét.