Magyarországi segítséggel újult meg a beregszászi 6-os iskola informatikaterme

Átadták a Beregszászi 6. Számú Általános Iskola felújított informatikatermét december 4-én. A korszerűsítés a Nemzetstratégiai Kutatóintézet támogatásával valósult meg.
Az átadóünnepséget a Beregszászi 6. Számú Általános Iskola igazgatónője, File Klára nyitotta meg. Köszöntőjében elmondta, hogy a 2015-ös tanév nagy jelentőségű az iskola számára. A Csepeli Önkormányzat, a Keleti Partnerség Program, a Beregszászi Városi Tanács és nem utolsósorban a Nemzetstratégiai Kutatóintézet jóvoltából számos felújítást sikerült megvalósítaniuk az év folyamán. Ez a mostani alkalom pedig mindennek a megkoronázása.
– A magyar tannyelvű iskolák fennmaradásában hatalmas szerepe van annak, hogy diákjaink számára minőségi fejlesztéseket tudjunk biztosítani, ezért is fontos ennek a szaktanteremnek a megnyitása. Nagy öröm ez a határon átnyúló nemzeti felelősségvállalás, amely biztosítja a tanulóink számára azt, hogy európai színvonalon tanulhassanak – fogalmazott az igazgatónő.
Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke elmondta, úgy érzi, hazajár Kárpátaljára, Beregszászba s azon belül a 6-os iskolába, ahol most Mikulás-ajándékként adhatják át a felújított szaktantermet. Szász Jenő megköszönte Virág Lászlónak, a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége vezetőjének, hogy vállalta a közvetítőszerepet az ügyben. A kutatóintézet munkájára utalva kifejtette: a mindenkori kutatásnak két iránya van. Ha egy laboratóriumban feltalálnak egy új dolgot, azt közkinccsé teszik. A másik út, amikor adott egy jó példa, és azt veszik át, azt mutatják föl, amely ezáltal közkinccsé válhat. Így kötnek szövetséget egy-egy intézménnyel – amely jelen esetben a Beregszászi 6. Számú Általános Iskola –, s addig járnak, mint egy jó kovász, hogy mások is odafigyeljenek erre az intézményre, s akkor ez az erőforrás kiegészül további jó szándékkal.
Ezután az elnök úr Babják Zoltán beregszászi polgármesterrel együtt avatta fel a szaktanterem emléktábláját, majd a városvezető köszöntötte a résztvevőket. Beszédében elhangzott, hogy nagyon komoly lépés ez a mostani a felzárkózás irányába. Hozzátette, hogy egészséges verseny alakul ki a városban, Kárpátalján azzal, hogy ki hogyan használja ki azokat a lehetőségeket, amelyeket az anyaország jóvoltából az infrastruktúra fejlesztésére fordíthatunk.

12319698_900055973435214_120298518_n
Szász Jenő az MTV-nek adott interjúban kifejtette, hogy ennek a programnak a megvalósítására 2 millió 300 ezer forintot áldoztak. A szaktantermet 16 korszerű számítógéppel látták el, melyek a diákok megfelelő szintű oktatását segítik elő. Szász Jenő az interjúban is megerősítette azon ígéretét, miszerint a Nemzetstratégiai Kutatóintézet ezentúl minden évben Mikulás napjára felszereli egy-egy ilyen szaktanteremmel Beregszász oktatási intézményeit.
Az informatikaterem átadását követően a tanulók, szülők, tanárok népes csoportját köszöntötte Szász Jenő és Szalipszki Endre, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja. A gyerekek türelmetlenül várták a Mikulás érkezését. Az ősz szakállú, jóságos apó nem is váratott soká magára. Az első és második osztályosok kitörő örömmel, majd versekkel és énekekkel köszöntötték a Mikulást. Olyan neves írók, költők verseit adták elő, mint Zelk Zoltán, Mentovics Éva, Donászy Magda vagy épp Tóthárpád Ferenc. A Mikulás és segítője, a Krampusz a Nemzetstratégiai Kutatóintézet ajándékcsomagjait adta át a gyerekeknek.
Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspökének közreműködésével további száz árva, illetve fogyatékkal élő gyerekhez is eljutott az intézet által felajánlott Mikulás-csomag. Nekik a kutatóintézet munkatársai személyre szóló ajándékokat csomagoltak, hiszen korábban jelképesen örökbe fogadták őket A budapesti „örökbefogadó szülők” azt szeretnék, hogy az egyház által működtetett gyermekotthonban élő gyerekek érezzék, a magyar fővárosban gondolnak rájuk.

Kurmay Anita

Kárpátalja.ma