Kezdőlap » Kárpátalja » Közélet » Meg kellett szakítani a melegfelvonulást Kijevben

Meg kellett szakítani a melegfelvonulást Kijevben

Kijevben szombaton félbeszakadt az ország történetének második melegfelvonulása, miután jobboldali szélsőségesek rátámadtak a menetet biztosító rendőrökre és a menet résztvevőire.
Az LGBT-nek (leszbikusok, homoszexuálisok, biszexuálisok és transzvesztiták) jogegyenlőséget követelő felvonulás helyszínét egészen szombat reggelig titkolták a hatóságok, tartva a radikálisok támadásától. Azonban a tavalyi Majdan-tüntetések idején különösen aktív Jobb Szektor arcukat eltakaró híveinek a szigorú biztonsági intézkedések ellenére is sikerült bejutniuk az esemény helyszínére.

Mintegy 40 radikális petárdákkal és kövekkel dobálta a felvonulás csaknem 300 résztvevőjét és a menetet biztosító több száz rendőrt. Öt rendőr megsérült, köztük egy súlyosan. A rendőrök tucatnyi radikálist őrizetbe vettek. A felvonulás folytatódott, de befejezni nem sikerült, mert a rendőrség mintegy 500 méter megtétele után biztonsági okokra hivatkozva leállította.

A szélsőségesek a hazafelé tartó résztvevőket is megtámadták, de a rendőröknek sikerült megakadályozniuk a verekedést. A rendőrök 25-30 embert vettek őrizetbe.

A független Ukrajna történetének első melegfelvonulását mintegy száz résztvevővel 2013-ban tartották Kijevben. A 2014-ben tervezett második „egyenlőségmenetet” végül törölték, mert a rendőrség a szervezők szerint nem volt hajlandó garantálni a felvonulók biztonságát.

Az idei melegfelvonulás előtt Vitalij Klicsko kijevi polgármester azt tanácsolta a szervezőknek, hogy álljanak el a menettől a szélsőjobboldali csoportok fenyegetései miatt.

Forrás: mno.hu

Szólj hozzá!

More in felvonulás
Felvonulást és családi napot tartanak a fogyatékossággal élő emberek vasárnap Budapesten

A fogyatékossággal élők életminőségének javításáért tartanak felvonulást és családi napot vasárnap Budapesten. A második alkalommal meghirdetett Rehab Critical Mass célja,...

Close