Még mindig sok a szovjet rendszerhez köthető utcanév Kárpátalján

Az Ukrán Legfelsőbb Tanács tavasszal fogadta el A kommunista és nemzeti-szocialista (náci) totalitarista rendszerek elítéléséről és szimbólumaik propagandájának betiltásáról című törvényt. Ennek nyomán megindult az úgynevezett „dekommunizáció”, azaz a kommunizmushoz köthető elnevezések, szimbólumok eltörlése. Kárpátalján két falut, 558 utcát és teret kellett volna átkeresztelni a „dekommunizáció” során – írta még nyáron a Zakarpattya Online blogjában Volodimir Pipas, a megyei adminisztráció információs és kommunikációs főosztályának akkori vezetője. A jogszabály értelmében a települések önkormányzatainak november 21-ig kellett dönteniük a névváltoztatásokról.

A Novini Zakarpattya utánajárt, milyen változások születtek e téren. Az eredményekről november 27-i írásukban számoltak be.

Szopkó Tamás, a Kárpátalja Megyei Állami Közigazgatási Hivatal kulturális osztályának szakembere elmondta, hogy az elmúlt évek során megyénkben már eltávolítottak minden szobrot, mely Lenint vagy más kommunistát ábrázolt (az utolsó Lenin-emlékművet a técsői járási Hanicsiban (Gánya) távolították el tavaly). A szovjet szimbólumokat csak a katonák sírjain, illetve az önkénteseknek állított műemlékeken őrzik meg.

Jurij Sepljak, a megyei állami adminisztráció információs és kommunikációs főosztályának szakembere közölte, hogy Kárpátalján két település átnevezéséről volt szó. A Técsői járásban lévő Komszomolszk a Nyimecka Mokra (Németmokra) elnevezés mellett döntött, mivel egészen 1947-ig ezt a nevet viselte.

A Huszti járásban található Zsovtneve lakosai viszont úgy határoztak, hogy nem nevezik át a települést. Azzal érveltek, hogy a település neve nem a szovjet rendszerhez köthető, hanem a helyi talaj, az agyag jellegzetes színéhez.

Az 558 szovjet vonatkozású utcanévből eddig mindössze 39-et sikerült átkeresztelni Kárpátalján. A lakosok véleménye megoszlik: vannak, akik egyetértenek a változtatással, viszont vannak, akik nem kívánják azt, mivel attól félnek, hogy az iratokban szereplő adatok megváltoztatása költségekkel jár, s úgy vélik, sok utánajárást is igényel.

A szakemberek ezzel szemben hangsúlyozzák: az utcák, települések átnevezését követően a dokumentumokat nem kell lecserélni, az adatokat sem kell sürgősen módosítani. A meglévő dokumentumok továbbra is érvényesek maradnak. A változásokat akkor rögzítik, amikor a tulajdonosnak is alkalmas: amikor más ügyben is, például új fénykép beragasztása, új lakcím beaíratása céljából elmegy a hivatalba. Az eljárás díja pedig mindössze 85 kopijka.

A témáról bővebben a Kárpátalja hetilap 2015. augusztus 12-i számában olvashat.

Kárpátalja.ma