Megállapodás született a Keleti Partnerség folytatásáról Kárpátalján

2017-ben is folytatódik a Keleti Partnerség program Kárpátalján. Az erről szóló megállapodást Kovács Ádám Zoltán, Magyarország nemzetközi együttműködésért felelős helyettes államtitkára és Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Alapítvány (KMF JA) elnöke írta alá november 29-én a beregszászi főiskolán.

Az államtitkár-helyettes egynapos munkalátogatása során emléktáblát leplezett le a kaszonyi óvodában, valamint a Beregszászi 6. Számú Általános Iskolában. Előbbiben a tetőszerkezet és a villamos hálózat, utóbbiban a nyílászárók teljes cseréjét és a tantermek padlófelújítását valósították meg a támogatásból.

116378– Ez a negyedik Kelet-megállapodás – emlékeztetett a 137 millió forintot előirányozó megállapodás aláírását követően Kovács Ádám Zoltán. – A két korábbi látogatás is egyértelműen azt mutatja számunkra, hogy látható eredménye van a munkánknak, amit mindenképp szeretnénk folytatni a további fejlesztések végrehajtása érdekében.

Brenzovics László megköszönte Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma támogatását, s reményét fejezte ki aziránt, hogy a támogatási szerződést még ebben az évben aláírják a felek.

– Jelenleg tizenhat objektum felújítása szerepel a tervekben, úgymint a beregvégardói Perényi-kastély, a Kárpátaljai Megyei Pedagógus-továbbképző Intézet Beregszászi Fiókintézete s több kárpátaljai magyar oktatási intézmény és egészségügyi rendelő – mondta a kárpátaljai magyar politikus. – A lista időközben még módosulhat, hisz a program azért jött létre, hogy minél szélesebb körben tudjunk gyors segítséget nyújtani a különböző intézményeinknek.

A Keleti Partnerség programjai a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Jótékonysági Alapítvány közreműködésével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának támogatásával valósulnak meg.

Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma