Megérkezett Szaakasvili Kijevbe

Megérkezett szerdán Kijevbe Miheil Szaakasvili volt odesszai kormányzó, egykori georgiai államfő, aki azután térhetett vissza Ukrajnába, hogy előző nap Volodimir Zelenszkij ukrán elnök rendeletben visszaadta neki az ukrán állampolgárságot.

Szaakasvilit nagy ünneplő tömeg és rengeteg újságíró, tévéstáb várta a Boriszpil reptéren. Első nyilatkoztában megköszönte Zelenszkijnek, hogy betartotta az elnökválasztás első fordulója után tett ígéretét, és visszaadta neki az ukrán állampolgárságot, amelytől az előző ukrán elnök, Zelenszkij választási riválisa, Petro Porosenko fosztotta meg őt.

Emlékeztetett arra, hogy Porosenko „öt beszédében is” állampolgárságot ígért azoknak a külföldi önkénteseknek, akik ukrán oldalon harcoltak a Donyec-medencei konfliktusban, de szavai szerint egynek sem adott. „Zelenszkij csak egyszer mondta, és megtette. Ez a különbség az új elnök és elődje között” – tette hozzá.

Kijelentette, nem azért jött vissza Ukrajnába, hogy bárkin is bosszút álljon, vagy bárkit is megbüntessen. „Azért tértem ide vissza, hogy azt tegyem, amihez mindig is a legjobban értettem: hogy építsek. Azt, amit nem engedtek nekem Odesszában. Szeretnék az ukránok millióival együtt, miután történelmi esély nyílt erre, az új elnökkel, az új csapattal részt venni egy új Ukrajna építésében” – hangoztatta. Meggyőződését fejezte ki, hogy Ukrajna képes a kitörésre. Hozzátette: nincs szükség ötven évre ahhoz, hogy utolérjen más országokat, miként azt egyes szakértők állítják.

Porosenko még 2017. július 26-án fosztotta meg Szaakasvilit ukrán állampolgárságától, amelyet korábban maga adományozott neki, amikor 2015-ben Odessza megye kormányzójává nevezte ki. Arra hivatkozva vette el tőle az állampolgárságot, hogy nem a valóságnak megfelelő információkat adott meg az ellene Georgiában indított büntetőeljárásokkal kapcsolatban. A háttérben azonban az állt, hogy összekülönböztek: Szaakasvili korrupcióval vádolta meg Porosenkót, 2016-ban lemondott a kormányzói posztról, és ellenzéki pártot alapított Ukrajnában Új Erők Mozgalma néven.

Mivel kormányzói kinevezésekor Szaakasvili lemondott georgiai állampolgárságáról, az ukrán állampolgárságától való megfosztása után hontalanná vált. 2017-ben több ellenzéki tüntetést szervezett Kijevben, majd őrizetbe vették, de szabadlábra helyezte a bíróság, ő pedig külföldre távozott. Később visszatért, de gyalogosan, hívei gyűrűjében, illegálisan lépve át a lengyel-ukrán határt. 2018 februárjában ismét őrizetbe vették, kitoloncolták és három évre kitiltották az országból. Azóta Hollandiában élt.

Georgiának nagyjából kilenc éven át, 2013-ig volt az államfője. Ott hivatali visszaélés vádjával távollétében három év szabadságvesztésre ítélték. Kijev azonban az elmúlt években Tbiliszi többszöri kérésére sem adta ki Georgiának.