Megtartották a VII. Kárpátaljai Magyar Nagycsaládos Napot

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete idén január 12-én tartotta meg Beregszászban azt a nagycsaládos napot, melyet a szervezet a fennállása óta eddig minden év januárjában megrendezett.

A korábbi évekhez hasonlóan az idei találkozónak is a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola adott otthont.

Az intézmény átriumában gyűlt össze az a közel 500 résztvevő – gyermekek, szülők és nagyszülők –, akik számára egész napos programot biztosítottak a szervezők.

A rendezvény kezdetén a jelenlévők elénekelték a magyar himnuszt, majd a köszöntők sora következett.

Grezsa István,  Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos régiónk legdinamikusabban fejlődő civil szervezetének nevezte a KMNE-t, Kárpátalját pedig a magyar nemzet ékszerdobozaként jellemezte.

Fotó: Fülöp László

Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja örömét fejezte ki, hogy a nagycsaládos napon valamennyi generáció képviseltette magát. Leginkább a gyermekek jelenlétét emelte ki, hiszen – ahogy mondta – ők megmaradásunk zálogai.

Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola rektorasszonya kiemelte, hogy azért épülnek óvodák, iskolák, hogy azokat megtöltsék élettel. Gratulált a jelenlévő családoknak, akik teljesítették ebbéli kötelességüket. A KMNE szervezetének pedig azt kívánta, hogy idővel saját épületben tudjanak találkozni az egyesület tagjai.

A történelmi egyházak nevében Majnek Antal, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöke, Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke és Marosi István, a Beregszászi Magyar Görögkatolikus Esperesi Kerület papja áldotta meg a családi napot és annak résztvevőit.

Fotó: Fülöp László

Végezetül Török Dénes, a KMNE elnöke köszöntötte a résztvevő családokat, s egy tizenkét hetes magzat lábnyomát mintázó kitűzőt adott át a jelen lévő kismamáknak.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Lóga Nagyija, Beregszász város alpolgármestere, Pataki János, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnöke, valamint Taracközi Ferenc beregszászi református lelkész.

A továbbiakban a felnőttek előadást hallgattak meg, míg a gyermekek korosztályonként különböző foglalkozásokon vehettek részt.

Fotó: Fülöp László

A 13 év felettieknek Értékes vagy!? címmel tartott előadást Bódisné Szedlecky Fanni és Bozó Károly, a Kiskamasz Felvilágosítás Munkacsoport két munkatársa.

A 7–12 év közötti gyerekek az átriumban meghallgathatták a Iszkiri zenekar előadását, valamint néptáncra, virágkötészetre és robotika show-ra mehettek be.

A legkisebbek a Iszkiri zenéje mellett beülhettek a Mátyfalvi Palántás bábcsoport játékára.

Fotó: Fülöp László

Eközben a felnőttek számára Böjti Zsófia, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat munkatársa beszélt az okos készülékek családban való használatának veszélyeiről. Olyan témákat vetett fel, mint a közösségi hálózat, a netikett, a sexting, az online személyiség, az internetfüggőség, a virtuális zaklatás kérdése.

Az átruim hátsó részében felállított fotósarokban – melynek témája a Rákóczi-emlékévhez kapcsolódva II. Rákóczi Ferenc és a munkácsi vár volt – egész nap fényképezkedhettek a jelenlévők.

A délelőtti program ebéddel zárult, majd az átriumban folytatódott a rendezvény a családok számára.

Délután a Duo Trix lépett fel street comedy előadásával, majd a 4 for Dance táncegyüttes szórakoztatta a közönséget.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma