Megújult a beregrákosi óvoda tetőszerkezete

Az Európai Unió Keleti Partnerség Programja keretében, a Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma által folyósított támogatásnak köszönhetően felújították a beregrákosi óvoda tetőszerkezetét.

 A munkálatok Tóth Sándor helyi vállalkozó vezetésével valósultak meg. Mint elmondta, lecserélték a léceket, megerősítették a tetőszerkezetet, kiegyenlítették a több éves süllyedéseket, behajlásokat, melyek valószínűleg már nem bírtak volna ki egy nagyobb vihart vagy nagyobb mennyiségű havat; speciális fóliával vonták be a tetőt, hogy megelőzzék az eső beszivárgását, ablakokkal látták el, végül fém cserepeslemezzel fedték be. A vállalkozó tájékoztatása szerint az óvoda épületére ereszcsatorna-rendszert is szereltek, melynek csak az alapanyaga tizenegyezer hrivnyába került.

A felújítás három hetet vett igénybe: augusztus 29-én kezdődött és szeptember 19-én ért véget. Ez idő alatt az óvodában szünidő volt, csak néhány, a szomszédban élő gyerek figyelte nap mint nap az intézmény épületének megújulását.

Tóth Tünde

Kárpátalja.ma