Mennyi az annyi? Javult-e az életminőség Ukrajnában a minimálbér-emeléssel?

Az új évben nagy várakozás övezte a minimálbér-emelést és azzal járó fizetésemelést Ukrajnában. Mi a helyzet most, hogy az érintettek kézbe kapták az első nagyobb összegű fizetésüket? Ennek próbáltunk utánajárni.

A többség számára csalódást jelentett a változtatás, ugyanis a remélt 3200 hrivnya helyett a különböző adók és járulékok levonása után mindössze 2576 hrivnyát vehettek kézbe. A törvényhozók folyamatosan rendkívüli béremelést emlegettek, ám mindannyiszor a bruttó összeget szajkózták, az abból levonandó adókra nem hívták fel a figyelmet. Pedig ezek mértéke 2017-ben a fizetés összegével arányosan növekedett. A jövedelemadóra a bérünk 18 százaléka, a hadiadóra a 1,5 százaléka megy el, vagyis legalább 624 hrivnyát vonnak le havonta adó fejében a minimálbérért szorgoskodók fizetéséből. Ezt még valahogy megpróbálja elfogadni a viszontagságokhoz szokott kárpátaljai ember, csakhogy a történet ezzel nem ért véget. Márciustól ismét – két év alatt ötödször – drágul az elektromos energia, valamint a gáz ára is jelentősen emelkedik majd. Az élelmiszerárakról pedig ne is beszéljünk! Szinte szemlátomást drágulnak az elsődleges élelmiszerek, a kenyér például egész Ukrajnában nálunk, Kárpátalján a legdrágább. Más megyékben a kenyér ára átlagosan 8–9 hrivnya között mozog, míg nálunk átlagosan 11 hrivnyába kerül ugyanaz a kenyér. Száraz kenyéren és vízen élni azonban nem a jólét jele. Egy kéttagú család számára havonta ennyibe kerülnek az alapélelmiszerek: 30 kenyér – 330 hrivnya; 4 kg sertéshús (kb. 80 hrivnya kilója) – 320 hrivnya; 1 kg hajdina – 29 hrivnya; 1 kg rizs – 20 hrivnya; 1 kg makaróni – 13–19 hrivnya; 1 kg szalonna – 50 hrivnya; 2 l olaj – 46 hrivnya; 2 kg hal – 140 hrivnya; 7 kg burgonya – 70 hrivnya; 4 csomag vaj (25 hrivnya/200 gr) – 100 hrivnya; 1 l tejföl – 40 hrivnya; 4 l tej – 40 hrivnya; túró – 25 hrivnya; 1 kg sajt – 140 hrivnya; 1 kg gomba – 45 hrivnya; 5 kg káposzta – 50 hrivnya; 2 kg sárgarépa – 10 hrivnya; 1 kg alma – 13 hrivnya, ugyanannyi banán 30 hrivnyába, a mandarin átlagosan 35 hrivnyába kerül. A felsorolt termékek összesen több mint 1500 hrivnyába kerülnek, tehát a kommunális költségekre már alig-alig jut. És persze ne felejtkezzünk meg a buszárakról, hiszen azok is jócskán emelkedtek.

Ezeket az árakat nyilván nem vették figyelembe a honatyák, mikor meghatározták a létminimum összegét, amely szerint egy kg hal 30 hrivnyába, ugyanannyi sertéshús 54 hrivnyába kerül (már a rendelet jóváhagyásakor is jóval többe került). A vajat margarinra cserélték, a teát, a kávét, a cukrot, a majonézt vagy a fűszereket – sót, borsot stb. – bele sem vették a listába. A „norma” szerint az egynapi élelmiszeradag 173 gr kenyeret, egy pohár tejet, egy fél tojást, két kisebb burgonyát, hét gramm rizst, valamint száz gramm húst jelent. Az ilyen „nagylelkű” normák elfogadása jogosan von maga után közfelháborodást, ráadásul a változtatások elfogadása, azaz 2016 ősze óta az élelmiszerek, szolgáltatások ára tovább növekedett.

Ki kell mondanunk a szomorú tényt: a várt fizetésemelés után is csak az alapélelmiszerekre és – jobb estben – a kommunális szolgáltatások térítésére elég: minőségi ruházatról, személygépkocsi-vásárlásról, kulturális programokról, Urambocsá’, nyaralásról álmodni sem mernek a közalkalmazottak, a közszférában dolgozók.

Kárpátalja.ma