Mentőt hívna? Csak életveszély esetén!

Jaroszlav Vusz, az Ukrán Paramedikus Egyesület vezetője szerint csökkenne a segélyhívások száma, ha a mentők a megfelelő szabványok szerint dolgoznának – tudatta február 6-án az UNIAN hírügynökség.

Az orvos elmondása szerint, ha a betegnek csupán magas láza vagy vérnyomása van, nem igényelheti a sürgősségi ellátás szolgáltatásait. A mentő csak olyan esetben köteles helyszínre menni, ha az érintett személy perceken belül lebénulhat vagy elhalálozhat, vagy ha az életét olyan komoly veszély fenyegeti, mint például a szívroham vagy az agyvérzés. Mindazonáltal megjegyezte, hogy a mentők számára kiszabott érkezési idő városon belül tíz, azon kívül pedig húsz perc.

– Noha vannak jelek, melyek komolyabb megbetegedésre is utalhatnak, magas láztól még nem halt meg senki – hangsúlyozta a szakértő. Ugyanakkor emlékeztetett: nem életveszélyes esetekben a betegek telefonon keresztül is kérhetik a megfelelő konzultációt.

Kárpátalja.ma