Mezőkaszony lehet a támogatandó kárpátaljai kistelepülése Budafok-Téténynek

Budafok-Tétény az elsők között reagált Orbán Viktor miniszterelnök úr múlt héten elhangzott felkérésére, hogy a súlyos ukrajnai gazdasági válságra, háborús helyzetre való tekintettel minden nagyobb magyarországi település válasszon magának egy-egy kisebb kárpátaljai települést, amelyet a testvér-települési kereteken túlmenően hosszabb távon is támogat – mondta a megbeszélést követő sajtótájékoztatón Karsay Ferenc polgármester, hozzátéve, hogy a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség javaslata alapján esett a választás a határ menti, beregszászi járásbéli Mezőkaszonyra, amely az 1900-as évek elején még az egyik beszállítója volt az akkor már neves budafoki Törley pezsgőgyárnak.
Nem véletlen tehát a választás, képletesen szólva, egy pezsgő és borváros az egykori bortermelő kistelepülést támogatja a hagyomány újjáélesztésében – mondta Karsay Ferenc, hangsúlyozva a mai bejelentés egy szándéknyilatkozat, a javaslatot a Képviselő-testület elé terjeszti elfogadásra. A polgármester a budafokteteny.hu-nak nyilatkozva elmondta még, hogy a Budafok-Tétényi önkormányzat által elsőként elindított települési adománygyűjtő akcióhoz tegnap 3 millió forintos felajánlással csatlakozott a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége is a kárpátaljai magyarok javára. A támogatás felhasználásának módjáról egy háromtagú testület dönt, melynek egyik tagja Karsay Ferenc Budafok-Tétény polgármestere lett.
Lehel László, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója azt hangsúlyozta, a leginkább azt értékeli a Budafok-Tétényi kezdeményezésben, hogy nem egy egyszeri segítségnyújtásról szól, hanem egy jövőbe tekintő együttműködésről van szó. Örülök annak, hogy egy tartós együtt gondolkodás kezdődhet el – tette hozzá. Amire igazából Kárpátaljának szüksége van az az, hogy ebben az együttgondolkodásban segítsük őket, a hétköznapjaikban is próbáljunk ott lenni. Ne csak kampányszerűen azonnal, valamit összegyűjtsünk és odaszállítsunk nekik, hanem együtt végiggondoljuk a célokat és a magunk eszközeivel megpróbáljuk a megvalósításukat segíteni. Ennek lehet az egyik eszköze a Törleyvel való együttműködés is, a lényeg az, hogy a magyar társadalomban tudatosítani kell, hogy ne csupán egy egyszeri kampányban gondolkodjunk – mondta Lehel László, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója.
Lőrik Tamás, a Törley Pezsgőpincészet Kft termékmenedzsere a cég vezetése nevében megerősítette, hogy készek együttműködni az említett célok érdekében és az önkormányzattal, a segélyszervezettel közösen keresni fogják a támogatási formákat, lehetőségeket.
Mezőkaszony polgármestere Tóth Sándor elsőként értesült a döntésről, hiszen Karsay Ferenc polgármester a sajtótájékoztató közben hívta fel telefonon, hogy közölje vele a hírt. A kárpátaljai kistelepülés vezetője megköszönte, hogy a számos választható kárpátaljai település közül őket választotta Budafok-Tétény és hozzátette, bíznak abban, hogy a Törley-nek is köszönhetően megfelelő segítséget, szakmai támogatást kapnak majd az egykori szőlőhegyek újratelepítéséhez, a minőségi szőlőtermesztés újraindításához. Az emberekben a több mint fél évszázados kényszerszünet alatt sem veszett ki a vállalkozó kedv, lennének, akik szívesen bele vágnának, de megakadályozza őket ebben a súlyos gazdasági helyzet, a pénzhiány. Ennek áthidalását jelentheti a ma bejelentett, közeljövőben elindítandó hosszú távú együttműködés Mezőkaszony és Budafok-Tétény között, amelybe szakmai támogatóként kapcsolódhat majd be a nagy múltú, komoly szakmai tapasztalatokkal és piaci jelenléttel rendelkező budafoki Törley.