Minden másnál fontosabbak az iskoláink

A KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének tisztújító közgyűlésére Viskre érkező küldöttek munkájuk megkezdése előtt közösen a Szövetség alapító elnökének, Fodó Sándornak a sírjához vonultak, ahol ifj. Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke emlékezett a máig megkerülhetetlen hatású személyiségre, majd a jelenlévők elhelyezték a síremléken a megemlékezés koszorúit és virágait.

A Viski Kölcsey Ferenc Középiskola dísztermében nemzeti himnuszunk eléneklésével vette kezdetét a közgyűlés. Ifj. Sari József elnök beszámolójában elmondta, hogy a középszintű szervezet taglétszáma jelenleg 6789 fő, a tavalyihoz képest 167 fővel nőtt. Kiemelt fontosságú eredménynek nevezte a magyar szórványoktatás területén felmutatható eredményeket, mert mint fogalmazott: „A szórványban élő magyarok anyanyelvi oktatására a továbbiakban is fokozottan oda kell figyelnünk. Ugyanis a megmaradásunk egyik alapvető záloga az ifjúságunk, ezért minden másnál fontosabbak az iskoláink.” Az önkormányzati választások kapcsán elmondta: „A KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Szervezete nem szerepelt rosszul a választásokon. De azt sem lehet elmondani, hogy tökéletes lett volna minden és a továbbiakban nem lesz ezzel kapcsolatban dolgunk.” Sari József beszélt a középszintű szervezet kulturális rendezvényeiről is, ezek közül kiemelte a már 22 éves múltra visszatekintő técsői Arany Ősz Kórustalálkozót, az aknaszlatinai központi augusztus 20-i ünnepséget és a szórványban élő gyermekek rahói szavalóversenyét. Beszámolt a támogató nyilatkozatokkal és a kapcsolattartási támogatással kapcsolatos munkáról is, amely rendben és zavartalanul folyik, a Felső-Tisza-vidéken ezekkel kapcsolatban panasz még nem volt. Összegzésként kijelentette: „A szervezet aktivistái a helyükön vannak és teszik a dolgukat. A KMKSZ lényege Fodó Sándortól máig az, hogy kell egy csapat, kell egy olyan közösség, amelyben az ember úgy érzi, hogy ide tartozni érdemes. Ezt a közösséget kell nekünk fenntartani, ápolni és továbbvinni, megteremtve ezzel az itteni magyarság kollektív érdekérvényesítésének lehetőségét.”

Stók Imre, az ellenőrző bizottság elnöke beszámolt a középszintű szervezet pénzügyi helyzetéről.

Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke beszédében vázolta a választások és az ezáltal nyerhető képviselet pótolhatatlan fontosságát: „A magyar ügynek Kárpátalján – ha túl nagy is a feladat egyelőre – rajtunk kívül nincs más gazdája. Tehát azokat a feladatokat, amelyek ebben a kérdésben adódnak, nekünk kell elvégezni.” Az elnök elemezte Ukrajna aktuálpolitikai helyzetét is, véleménye szerint a jelenlegi kormányzat egyrészt igen erőszakos a pozíciók koncentrálása terén, másrészt igen gyenge, amikor rendet kellene tenni az országban. A KMKSZ-nek az ukrán politikai térben az eddigieknél is nagyobb a feladata, állapította meg Kovács Miklós, mert mint fogalmazott: „Az eddigi politikai átmeneteknél súlyosabb és kiszámíthatatlanabb helyzet előtt állunk. Olyan veszélyes helyzetbe kerülhetünk, amikor különösen nagy szükség lesz arra, hogy kizárólag csak a magyar közösség túlélési szempontjai szerint járjunk el, és ebben semmilyen más szempont ne zavarjon. Rövidebben: legyen a kísértéseknek ellenállni képes KMKSZ, amely a magyar nemzeti érdekeknek a hiteles, elfogadható és elfogadott képviselője.”

Brenzovics László alelnök elmondta: „Az, hogy sikerült megőrizni a magyar szót Kőrösmezőn, Tiszabogdánban, Gyertyánligeten, Huszton és más környékbeli településeken, nagyon fontos az összmagyarság szempontjából, és ehhez hozzájárult az önök áldozatos munkája. A most még egységes tömböt alkotó magyarság asszimilálódása is folyik. Sajnos ez a folyamat ott is elindult már. Például a Nagyszőlősi járásban is van olyan magyar falu, ahol nincs magyar iskola és óvoda, ezért különösen büszkék lehetnek azok a felső-Tisza-vidéki községek, ahol kisebbségben van a magyarság, mégis fenn tudnak tartani magyar óvodákat és iskolákat, és át tudják örökíteni őseiknek a nyelvét. Ehhez továbbra is minden segítséget meg kívánunk adni annak érdekében, hogy fennmaradjanak ezek az intézmények és ez a munka tovább folytatódjon. Ezt az ügyet támogatja a magyar kormányzat is, külön szórványtanácsot hoztak létre, melynek kárpátaljai tagja ifj. Sari József.” Brenzovics László rámutatott az ukrán sajtóban folytatott magyarellenes sajtókampány feltételezhető hátterére, és arra, hogy a jelenlegi helyzetben szerinte mi a KMKSZ feladata.

A KMKSZ vezetőinek felszólalását követően a küldöttek tették fel kérdéseiket, őket elsősorban a vereckei honfoglalási emlékmű megrongálásának ügye, a magyarellenes sajtókampányra adandó válasz lehetőségei és a következő parlamenti választásokkal kapcsolatos hírek, tervek és lehetőségek érdekelték.

Józan Lajos huszti református lelkész hozzászólásában elmesélt egy régi történetet, nevezetesen azt, hogy 1848-ban a botpaládi református pap huszárruhát vett magára, palástot rá, kardot kötött az oldalára és úgy ment fel a katedrára. „Ezt ma is meg kell tennünk” – mondta, utalva a lelkészek szerepvállalásának fontosságára.

Ezt követően a küldöttek egyedül a korábbi elnököt, ifj. Sari Józsefet jelölték a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezete elnökévé, akit egyhangúlag választottak meg újabb három évre. A középszintű szervezet elnökségének tagjai: Puka Éva, Krüzsely Tibor, Kékesi Sándor, Szedlák Gyula, Francz Ignác, Stók Imre. Az ellenőrző bizottság tagjai: Ótus László, Illés Éva, Balogh Erzsébet. Az etikai bizottság tagjai: Nyejzsmák Emma, Bányász Erzsébet, Sóbányi Imre.

Kárpátalja