Moszkal: Az útjavítást 90%-ban az „útkísérletből” finanszírozzák

Azoknak a kárpátaljai útszakaszoknak a javítását, melyekre pályázatot hirdettek, illetve amelyekre most kötik meg a szerződéseket, 90%-ban az úgynevezett „útkísérletből” finanszírozzák, vagyis abból a forrásból, amely azáltal keletkezett, hogy a kárpátaljai vámhatóság a tervezettnél több bevételhez jutott – közölte Hennagyij Moszkal, Kárpátalja megye kormányzója, akit a pmg.ua idéz.
A kormányzó hangsúlyozta, a szóban forgó utak listáját már rég jóváhagyták a parlament költségvetési bizottsága és az illetékes kormányszervek, „ezért azokhoz a politikusok közül senkinek nincs semmi köze”.
A pmg.ua közölte az „útkísérletből” finanszírozott utak igen tekintélyes, majd harminc tételből álló listáját is, melyben az országos jelentőségű főutak mellett zömmel a hegyvidéki területeken áthaladó útszakaszok szerepelnek. Magyarlakta vidékeket is érintenek ugyanakkor az Ilosva–Nagyszőlős (a Magyarkomjáttól Ilonokújfaluig, majd tovább Nagyszőlősig vezető szakasz), a Nagyszőlős–Tekeháza–Nevetlenfalu, a Beregszász–Beregkövesd (Kamjanszke), valamint a Gorond (Horonda)–Barkaszó szakaszok.
Bizonyos útszakaszok javítását az Állami Regionális Fejlesztési Alapból finanszírozzák, teszi hozzá a pmg.ua.
A portál emlékeztet, hogy a Legfelső Tanács az elmúlt év végén vonta be Kárpátalját abba a kísérletbe, melynek értelmében a regionális vámhatóságok tervezetten felüli havi bevételeinek 50%-át az adott régió autóútjainak javítására fordítják.