Nagy erőkkel folyik a fertőtlenítés Kárpátalja árvíz sújtotta településein

Kárpátalján a közegészségügyi hatóság mindent megtesz annak érdekében, hogy ne alakuljon ki járványhelyzet a múlt heti áradás által érintett közel félszáz településen.

A Magyarországgal szomszédos ukrajnai megyében nyolc járás 48 települését érintette az árvíz, amelynek következtében 1500 ásott kút vált használhatatlanná, és mintegy 200 ezer ember került veszélyhelyzetbe. Az ukrán egészségügyi minisztérium 100 ezer hrivnya (kb. 2,6 millió Ft) gyorssegélyt utalt ki az áradás sújtotta járások számára a lakóépületek, kutak és pincék fertőtlenítésére – adták hírül kedden kárpátaljai internetes hírportálok.

Anton Paruszov, az egészségügyi tárca közegészségügyi és járványügyi főosztályának megbízott vezetője elmondta a sajtónak: az áradások által érintett kárpátaljai településeken a fertőtlenítés mellett folyik a lakosság egészségi állapotának folyamatos ellenőrzése, s ha szükséges, a hatóságok azonnal intézkednek a veszélyhelyzet elhárításáról. Szerinte Kárpátalján jelenleg a fő veszélyt a bélfertőzések jelentik. Mint közölte, a térségben jelenleg stabil a járványügyi helyzet, jóllehet még nem járt le a fertőző betegségek lappangási ideje. Egyúttal arra is emlékeztetett, hogy a veszélyeztetett területeken elméletileg a hastífusz és a rágcsálók által terjesztett leptospirosis megjelenése a legvalószínűbb.

Az elöntött településekről megelőző intézkedésként kórházba szállították a fertőzések által leginkább veszélyeztetett embereket, köztük a terhesség 32. hetén túl lévő nőket és a két évnél fiatalabb gyerekeket.

MTI, kva kkp